„Süti mamának” becéztük – Dés László mesél édesanyjáról, Magdáról

Áll a színpadon, fújja a szaxofonját. Előrehajol, vagy kicsit megdől hátrafelé. Játszik, improvizál, kísér. Ám amikor az édesanyjáról – a legendás hatgyerekes anyáról, „Süti mamáról” – mesél, végre láthatóvá válik az égszínkék szempár. Árvai Magdolna beszélgetett a Kossuth-díjas zenésszel.

– Milyenek voltak az édesanyjával töltött utolsó évek?

– Fantasztikusak és nagyon aktívak. Apámat huszonhárom évvel élte túl, pedig mindig beteges volt, mindig kezeltek rajta valamit. Ennek ellenére nyolcvankilenc éves koráig koncertre, színházba járt, és rendszeresen utazgatott a barátnőivel. Rengeteget olvasott, nála volt apám többezres könyvtára – amit mi lassan elkezdtünk széthordani –, a klasszikusokat újraolvasta. Filmeket nézett, érdekelte a kortárs irodalom, és mindezekről lehetett vele beszélgetni is. Boldog időskort élt, család vette körül. A kilencvenedik születésnapjára készítettem egy filmet, amit profi vágóval vágattam meg, és amelyben minden gyereke, a menyei, vejei, unokái, dédunokái, az élő rokonok, barátok sorra megszólalnak, és mondanak róla valamit. Ezt a róla szóló filmet annyira szerette, hogy naponta megnézte, különös tekintettel a dédunokákra! Az utolsó évben éreztük, hogy lélekben kezdi föladni. Nehezen élte meg a kortársak hiányát.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!