Amikor a szülők nem tudnak gondoskodni a gyermekről – középpontban a nevelőszülők

Mi a közös Marilyn Monroe-ban, Eddy Murphyben és Edgar Allan Poe-ban? Az, hogy mindhármukat nevelőszülőknél helyezték el, és ez kihatott az életükre. Krízishelyzetben, amikor a szülők nem tudnak gondoskodni egy kisgyermekről, jobb, ha nevelőotthon helyett családhoz kerül. De mit is jelent ma nevelőszülőnek lenni? Hufnagel Gabi írása.

A fentieket támasztja alá az 1997. évi gyermekvédelmi törvény is, melynek értelmében a tizenkét évnél fiatalabb, állami gondoskodásban élő gyermeket lehetőség szerint nevelőszülőknél kell elhelyezni. „Fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják a biztonságos otthon élményét, lássák, hogyan működik egy család – magyarázza Orosz-Hlavács Cecília, az Otthon Szociális Szolgáltató klinikai szakpszichológusa. – A pozitív minta miatt fektetünk nagy hangsúlyt arra is, hogy a leendő nevelőszülők közül legalább az egyiknek legyen munkája, hiszen ez iránymutató lehet a gyermeknek, aki sokszor többgenerációs munkanélküliséggel küzdő családból jön.”

A döntés mögött álló okok

„Egy durva agyvérzés következtében lettem nevelőszülő – vág bele Rózsa, aki két kisgyermeket nevel a férjével. – Korábban nagyon pörgős életet éltem, egy lakberendezési üzletben dolgoztam, emellett a műhelyemben egyedi függönyöket terveztem. Aztán hirtelen megváltozott minden. Az agyvérzés miatt elvesztettem a beszédkészségemet, nem tudtam írni-olvasni. Még az ennivalókat sem ismertem fel, csak belegyömöszölték a paprikás krumplit a számba. A látásom is nagyon megromlott, ezért kellett abbahagynom a függönykészítést is. Egyik reggel az interneten ráakadtam egy hirdetésre, amiben nevelőszülőket kerestek. A férjemmel úgy döntöttünk, hogy a fi unk már kirepült, egyedül maradtunk, akkor miért ne nevelhetnénk nehéz sorsú gyerekeket. Emellett családi minta is volt előttem: a nagynéném szintén nevelőszülő, nekem ő a példaképem. A saját és a nevelt gyerekei közül többen szakmát vagy diplomát szereztek.” Míg Rózsáéknál a sok gyerek volt a motiváció, Ildikónál az „egykeség”. „Ötéves koromban autóbalesetben meghalt az édesapám, éppen akkor, amikor beígérték nekem a kistestvért. Teljesen magam alatt voltam, hogy egyedüli gyerek vagyok, annyira, hogy hétéves koromban közöltem anyukámmal, ha máshogy nem megy, fogadjunk örökbe egy kisöcsit, de sajnos ez a vágyam nem teljesült. A főiskolán a szakdolgozatomat is arról írtam, hogy egy állami gondozott gyerek mekkora eséllyel boldogulhat az életben. A témához szükséges kutatásokat a Fóti Gyermekvárosban végeztem, ami meghatározó élmény volt számomra. Ezenkívül mindig nagy családot akartam, de a fiam, Áron érkezése után volt néhány vetélésem, ami miatt nem vállalhattam több terhességet. Ekkor jött a gondolat, hogy jelentkezzünk nevelőszülőnek.”

Új gyerek a családban

„Eredetileg két kislányt szerettünk volna, de aztán jött egy hívás, hogy van egy másfél éves kisfiú, nézzük meg – meséli Rózsa. – Pont akkor ébredt fel, amikor odaértünk, ott ücsörgött az ágy szélén, dörzsölte a szemét, a haja égnek állt, olyan volt, mint egy kis süni, a férjem meg azt mondta, milyen jópofa kissrác, vigyük haza. Akkor még nem tudtuk, mire vállalkozunk. Három hónapig tartott a beszoktatás, de már akkor látszott, hogy nem lesz egy fáklyásmenet. Sokszor rájött a hiszti, olyankor őrjöngött, dobálta a játékait. Ha az utcán meglátott egy macskát, a nyakunkba ugrott. Félt mindentől. A hazajövetel sem volt egyszerű: beraktuk a gyereket a kocsiba, ő meg a másik ajtón kiugrott. Nekünk nem mondták, hogy hiperaktív, csak később derült ki. Amikor beléptünk a házba, odalépett a polchoz, megfogott egy kristálytálat, és a földhöz vágta.” A kezdeti nehézségek ellenére Rózsáék nem adták fel, sőt, nevelt fiuk kishúgát is magukhoz vették.

A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/4. számában olvashatjátok el. A magazint május 16-tól keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Hufnagel Gabi

Nyitókép: Getty

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!