Minek neveljelek, avagy milyen foglalkozása legyen a gyerekeinknek a jövőben?

Az előrejelzések szerint gyermekeink többségének olyan foglalkozása lesz, amit ma még nem is ismerünk. Ez azt jelenti, hogy elsősorban a változásra, kiszámíthatatlanságra kell felkészülniük, nekünk pedig olyan készségekkel, képességekkel kell felvérteznünk őket, amelyek segítségével boldogulni tudnak.

John B. Mahaffie jövőkutató úgy látja, a sötétben tapogatózunk, de a jelen tendenciáit alapul véve érdemes összegyűjteni azokat a trendeket, amelyekkel biztosan számolhatunk. A mindennapi életünket, valamint a munkánkat elkerülhetetlenül és nagymértékben érinteni fogja a változás, erre muszáj felkészülni. Mindenhol egyre jellemzőbb lesz a nemzetközi együttműködés, így már a munkafolyamatok kezdetén is globálisan érdemes gondolkodni. A feladatok elvégzéséhez elengedhetetlen lesz a tudományok közötti együttműködés, amihez szükséges a csapatmunka, ugyanakkor a munkavégzés egy része egyedül, intelligens rendszerek, újabb és újabb digitális technológiák alkalmazásával megy végbe. A munkafolyamatok során és a mindennapi életben is egyre gyakrabban hagyatkozunk majd a vizuális kommunikációra, és nagyobb hangsúly kerül a fenntarthatóságra.
A szakemberek összegyűjtötték, mik azok a készségek, képességek, amelyeket érdemes szem előtt tartani, amikor gyermekeinket szeretnénk felkészíteni a változó világra. Az egyik legfontosabb, hogy tudjanak és szeressenek tanulni. Az évszázadok alatt felhalmozott tudás nagy része ma már néhány kattintással elérhető, de tudniuk kell, hogyan találják meg a megfelelő forrást, az adott helyzetben szükséges tudást hogyan sajátítsák el, és miképp alkalmazzák. Kiemelt szerephez jut az önismeret és az ebből fakadó önbizalom, a jövő nemzedékének még nagyobb szüksége lesz arra, hogy tisztában legyen a saját erősségeivel, és azzal, melyek azok a területek, ahol fejlődnie kell. A kommunikációs képességekre mindenképpen érdemes ügyelni, hiszen hiába kiemelkedő valaki egy területen, ha nem tud másokkal hatékonyan együttműködni, akkor nem lesz sikere. A kommunikációnak a beszélt, írott és vizuális formáira is figyelmet kell fordítani. Jó, ha már időben találkoznak azzal, hogy a világunk mennyire összetett; fontos, hogy ismerjék a közeli és távoli környezetüket is, hogy a városi gyerek elboldoguljon falun és fordítva, hogy külföldön is szerezzenek tapasztalatokat. Minderre szükség van ahhoz, hogy talpraesettek legyenek idegen környezetbe kerülve. Sokat segítünk nekik, ha megtanítjuk őket célokat kitűzni, és arra, hogyan lehet azokat elérni, ugyanakkor támogatjuk a kicsiket abban, hogy nyitottak legyenek, és a saját világukon kívüli dolgokat is észrevegyék.

Világ kontra Magyarország

Az már látszik, hogy a gépek a mechanikus feladatokat el tudják végezni, tehát az ettől eltérő munkákra kellene koncentrálnunk. Lannert Judit oktatáskutató azonban azt mondja, érdemes a hazai viszonyokat is szem előtt tartani.
– Amikor erről a kérdésről beszélünk, mindig a jobb munkákra gondolunk, de az, hogy egy országnak milyen munkahelyei és milyen gazdasága van, meglehetősen behatárolja, valójában mi jöhet szóba. Ott, ahol a közfoglalkoztatottság, a közmunka, a közalkalmazottak jelenléte erős, egészen más a helyzet. Nálunk nem a robotok megjelenése okoz feszültséget a közeljövőben, hiszen még nagyon kevés helyen látjuk őket. A robotokba való beruházáshoz nagyobb tőke kell, ez az elején sokba kerül, nálunk nincs meg ez a háttér, tehát egyelőre abba az irányba megyünk, hogy az emberek végezzék el ezt a munkát. És ehhez nem kell kreativitás, problémamegoldás. Az, ha valaki olyan tulajdonságokkal bír, amelyek magasabb szinten vagy egy középszintű vállalkozótól elvárások, inkább hátrány a közfoglalkoztatásban.

Például a közigazgatásban nem erény, ha valaki kreatív, vagy jó a problémamegoldó képessége, ezeken a helyeken sokkal inkább a szabálykövetést, az engedelmességet díjazzák, ami tulajdonképpen a robotok sajátja kellene, hogy legyen.

Nagyon sok hazai munkahelyen nem várják el, hogy a dolgozó tudjon idegen nyelvet, mert csak a hazai piacra termelnek. Lehet azt mondani, hogy a hazai oktatás el van maradva, de ha a magyar közeljövőt nézzük, akkor azt ez az oktatás szolgálja ki.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő most csak 300 forintért!
Ízelítő a cikk tartalmából
Az egyéni célok vagy az együttműködési képesség a fontosabb?
A példa erősebb, mint a szavak.
Mik azok a készségek, amiket mindenképp el kell sajátítaniuk a gyerekeknek?
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 300 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta.