Apám arcai – Juhász Anna édesapjáról, Juhász Ferenc költőről

Egy éve, nyolcvanhét évesen csatlakozott költőtársaihoz az égi Parnasszuson a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas költőnk, Juhász Ferenc. Szegő András Juhász Annával beszélgetett.

juhasz anna

Legutóbb egy rendezvényen találkoztam veletek. Jöttetek velem szemben, szokás szerint gyönyörű voltál, és ott jött, pontosabban beléd kapaszkodott apukád, fáradtan, egykedvűen. Szívfacsaró látvány volt az összekapaszkodásotok, a szeretet, az együvé tartozás elemi megnyilvánulása, ám fájó is volt kamaszkorom költőbálványát ilyen állapotban látni. Fel is vetődött bennem, vajon neked fontos-e még, hogy együtt lehess vele, vagy neki, hogy még ott legyen a társaságokban, amelyeknek évtizedekig ő volt a központja, meghatározó egyénisége. Hogy jót tettél-e azzal, hogy betegen is vitted ide-oda…

– Nehéz kérdés… Igazából nem volt ő beteg az utolsó fél évet leszámítva, és ez nagy áldás volt nekünk, neki. Fáradt volt és idős, ennek minden terhével, de ez a kettő más. Sokszor mondta, szinte átokként: „Kívánom neked is, hogy öregedj meg!” Időről időre megismétlődött, hogy mondtam apámnak, mikor lesz olyan esemény, ami érdekelheti, és ő mindig jelezte, hogy igen, igen, menjünk, ott szeretne lenni! Aztán, ahogyan közeledett az időpontja, egyre inkább húzódozni kezdett. Meddig fog tartani? Fontos-e, hogy ott legyen? Egyszerűbb lenne otthon maradni. Ilyenkor valóban én álltam a sarkamra, sokszor erőltettem is, hogy ha már azt mondta, van kedve hozzá, akkor jöjjön is el, majd mamával együtt elkísérjük. Egyrészt tudtam, hogy a sok fekvés, otthonlét bezártsághoz vezet, másrészt tapasztaltam, hogy ha már eljön, akkor mennyire jólesik neki a felé áradó szeretet, a megbecsülés, mennyire fontosak azok az impulzusok, amelyek ilyenkor érik. Emlékszem például a közös esetünkre: te János fiaddal a vendégem voltál egy esten, ahol a kávéházban Papa az első sorban ült. Elkezdtünk beszélgetni, neked épp akkor volt a szemműtéted, és mesélted, milyen jól sikerült. Ez apukámat is nagyon feldobta, hogy így ő is megszabadulhat a hályogtól, és jobban fog látni! Tehát, ha a lelkemnek nehéz is volt sokszor, hogy szinte elráncigáltam őt erre vagy arra az eseményre, abban a meggyőződésben tettem, hogy azért a kis kényelmetlenségért élményeket és nagy örömöt szerzek neki.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!