Búcsú a színésztől. A Nők Lapja 2020/47. számának cikke.

„Rázva, nem keverve!”– így kérte a Martiniját James Bond, azaz Sean Connery, de a színész igazán a skót whiskyt szerette. Nem véletlenül. Egész életében skótnak vallotta magát, és ehhez még akkor is ragaszkodott, amikor Erzsébet királynő kitüntette a lovagi címmel: azt kérte, Edinburghban, és ne a Westminster-apátságban üsse lovaggá.

Az alábbi interjú több évtized több filmje kapcsán több városban történt beszélgetéseink összegzése. 

A hét James Bond-film közül az egyik teljes bevételét (egymillió dollárt, mely ma legalább 20 milliót ér) az általa létrehozott skót oktatási alapnak adományozta, és élete végéig tagja maradt a skót függetlenséget hirdető nemzeti pártnak. S bár sokan hitték, hogy hatalmas csajozógép, csak egyszer vált el. Második házasságában addig élt, amíg 90 éves korában el nem aludt örökre.

– Kezdjük a gyerekkoránál…
– Hogy milyen gyerek voltam? Edinburghban születtem, olyan szegények voltunk, mint a templom egere, meleg vizet nem láttam, de ötévesen már olvastam. Kilencéves koromtól dolgoztam. Tejet hordtam ki iskola előtt minden reggel négy éven át. Közben arról ábrándoztam, hogy világbajnok bokszoló leszek. Meg a nőkről. A suliban fociztam, később majdnem felvettek a Manchester Unitedba, de jobban érdekelt a body building. A háború után jelentkeztem haditengerésznek, de három év múlva leszereltek, mert gyomorfekélyem lett. Kárpótlásul kaptam egy ösztöndíjat, Glasgow-ba mentem, beiratkoztam egy tanfolyamra, hogy megtanuljam a koporsó- és a hegedűfényezést. Minden apró részletére emlékszem, elmeséljem, hogy kell?

– De nem sokáig fényezett koporsókat, beállt aktmodellnek az Edinburghi Képzőművészeti Akadémiára.
– Igen. De csak a nők pózoltak teljesen meztelenül. Nekünk, fiúknak adtak egy kis selyemtakarót.

– Ez a karrier sem tartott sokáig.
– Londonba mentem, hogy részt vegyek a Mr. Universe body building versenyen, ott hallottam, hogy szereplőket keresnek a South Pacific című musicalbe, jelentkeztem, és felvettek. Három hónapig turnéztam, nem akartam színész lenni, de tetszett, hogy körbeutazhatom Angliát, fizetnek érte, csak pár órát kell dolgoznom, és úgy élhetek, mint egy gengszter.

– Ugorjunk az időben. Az ötvenes években egyik pici szerep követte a másikat, közben bébiszitterkedett, volt uszodamester is, aztán jött egy filmfőszerep, majd a BBC Anna Kareninája és 1962-ben a Dr. No, az első James Bond-film. Aztán a többi, szépen sorban… Gondolta volna 1960-ban, hogy ekkora karriert fut be?
– Nem, dehogy. Nem volt semmilyen tervem az életre. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy senki, aki ma az ellenkezőjét állítja, nem látta maga előtt ezt a sorozatsikert. És azt sem láttam magam előtt, hogy közel 70 éves fejjel még mindig forgatni fogok. Ha megkérdezett volna 28 éves koromban, nem volt hosszú távú tervem. Ösztönből csináltam, azt választottam, ami tetszett, és szerettem utazgatni. Annak alapján döntöttem, amit én szeretek a moziban látni.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
További kérdések és válaszok a folytatásban!
Próbáld ki most kedvezményesen!