A legédesebb mesék húsvétra – a gyerekek imádni fogják

Mivel idén is minden húsvéti program elmarad, legalább jó meséket nézzenek a gyerekek. Saját kedvencek következnek.

Ami azt illeti, nem könnyű jó húsvéti gyerekfilmeket ajánlani, mert míg a karácsonyi téma kimeríthetetlen, a nyuszi- téma kevésbé ihlette meg a rendezőket. Szerencsére azért van néhány gyöngyszem, amit érdemes a kicsikkel megnézni. A hangsúly nem is az alkotásokon van, sokkal inkább azon, hogy bújjunk össze velük a kanapén, pattogtassunk ki egy kis kukoricát (ezért a tippért imádni fognak), és jöhet a közös filmnézés.

Nyúl Péter

Ez az a mese, amit úgy behúzza a kicsiket, hogy akár fél órán keresztül sem mozdulnak meg a képernyő előtt. Lehet, hogy a sztori kissé bizarr, de mégis rendkívül vicces és mozgalmas. Nyúl Péter népes családjával (különböző színű ingecskéikről lehet megkülönböztetni őket) rendszeresen dézsmálja McGregor veteményesét, ami ellen a zsémbes öregúr nyúlcsapdákkal igyekszik védekezni. A harc addig tart, míg a vidéki gazda jobblétre nem szenderül. De akkor hirtelen megérkezik az örökös, egy nagyképű, londoni srác, aki szintén nem bírja az éhes tapsifüleseket. Bea, a szomszéd lány – aki nem túl sikeres festő, de a bolyhos cukiságok elhivatott védelmezője – szépen lassan belehabarodik a nyulak új ellenségébe, amit ők természetesen nem hagyhatnak annyiban. Nem szokványos, de ebben az animációs mesében a mellékszereplők talán még mókásabbak a főszereplőknél. A kötényben flangáló süni néninek kifejezetten vicces beszólásai vannak, de a magát tálalóedénynek, majd gyertyatartónak álcázó borzon is hangosan lehet nevetni. Ez tényleg egy olyan film, amit az egész család ugyanannyira élvez. Ha minden igaz, idén végre forgalmazásba kerül a második rész, ami a járvány miatt folyamatosan tolódik. 
Forgalmazó: Intercom

Húsvéti nyuszi a városba megy

Muszáj egy régi, klasszikus filmet is belerejtenem a listába, mert nem csak én imádom ezt az aranyos és vicces bábfilmet, hanem a bölcsis, sőt még az iskolás gyerekem is. Az 1977-es alkotásban Kölyökfalván a gyerekek maguk hozzák a törvényeket, de ha ez nem lenne elég, nincs kötelező lefekvési idő sem, addig maradnak fent, ameddig csak akarnak. Igen, igazi gyerekálom-sztori, de hogy jön ide a húsvét? A gyerekek meglepetéseket alkotnak, hogy az éppen egy éves, kissé pösze Nappamacs nyuszi elvihesse azokat a közeli városba. Csakhogy van egy kis bökkenő! A városi emberek nem szívlelik a gyerekeket, de még csak a nyuszit sem. Mi lesz így a húsvéttal és a gyerekekkel? Nagyon jó kis dalok kísérik végig a filmet, a három tyúk varieté különösen vicces. Az eredeti mesében egyébként a legendás Fred Astaire mesél és énekel – felnőtteknek erősen ajánlott angolul is megnézni.

Kép: rocky.hu

Az öt legenda

Oké, hogy itt csak egy a sok közül a Húsvéti Nyúl, de ugyanolyan fontos szereppel bír, mint a Mikulás, a Fogtündér vagy a Homokember. Igen, az utolsó szereplőnek nekem is utána kellett volna néznem, ha nem visz magával a történet, és nem nézem végig a gyerekekkel – szinte pislogás nélkül. A Homokember egy olyan mitikus lény, aki éjszaka az emberek szemére mágikus homokot szór, hogy szépeket álmodjanak. Milyen kár, hogy róla nálunk csak kevés szó esik, de most ne is kanyarodjunk el a lényegtől. Tehát a film alapkoncepciója a következő: a legenda úgy tartja, a Holdbéli Ember azért választotta ki ezeket a szereplőket, hogy vigyázzanak a kicsik álmaira és gondoskodjanak a biztonságos felnövésükről. Ez azonban kevésbé tetszik a Mumusnak, aki azért vált gonosszá, mert megelégelte, hogy vele csak ijesztgetik a gyerekeket. Így aztán rémálmot kreál a szép álmokból, félelmet az örömből, sötétséget a fényből. A küzdelem megindul a boldog, félelem nélküli gyerekkorért, aminek az élén ötödik legenda, Dér Jankó, a Móka őrzője áll. 97 perc színtiszta izgalom.
Forgalmazó: UIP-Duna Film

Jégkorszak – Húsvéti küldetés

Senkinek nem kell bemutatni a jégkorszakos sztorikat: lendületesek, humorosak, látványosak. Pont ezt hozza a húsvéti verzió is, de jó tömören, mivel ez sztori mindössze 20 perces.  Tökéletes választás, ha nem szeretnénk, hogy a gyerek túl sokat üljön a tévé előtt. A történet azzal kezdődik, hogy az Ethel nevű madármama rábízza a tojásait Sid-re, a nagyszájú, setesuta lajhárra. Sid annyira ügyesen látja el a feladatát, hogy egyre többen kérik fel a „bébiszitterkedésre”, és szépen beindul a tojásbiznisz. De mivel tudjuk, hogy Siddel mindig történik valami, itt sem úszhatja meg szárazon. A tojásoknak sorra nyoma veszik, de a barátai felajánlják a segítségüket, hogy együtt járjanak utána a turpisságnak. Vajon, mi lesz ebből? 

Kép:Pinterest/hollywoodreporter.com

Kiemelt kép: Getty Images