Amikor október vége felé beérkezett a családunkba az első pozitív teszt, azt gondoltam, majd írok az egész helyzetről egy kedves, vicces, megnyugtató beszámolót, mondjuk két héttel később. Tévedtem.

Többszörösen téves volt az elképzelésem. Egyrészt több mint egy hónap eltelt, mire gép elé tudtam ülni, másrészt mostanra kábé mindenki korona-naplót ír, harmadrészt se túl sok kedvem, se túl sok humorérzékem nem maradt a végére – de azért leírtam. Szerintem végső soron kedves is és vicces is és megnyugtató is lett, de ha most mégis inkább egy cuki macskás videóra kattintasz a cikk végigolvasása helyett, vagy úgy döntesz, hogy ha már Korona, legyen inkább Netflix, azt is nagyon megértem. Viszont a cikk végén összefoglaltam a legfontosabb praktikus infókat, amik nekem segítettek: ha csak ez érdekel, görgess azonnal oda.
 Ha pedig végigolvastál mindent, és mégis maradt kérdésed, nyugodtan tedd fel a Facebookon, itt leszek, válaszolok.

Íme, a mi Covid-sztorink!

Első szakasz: Megkönnyebbülés

Október huszonkevés… Már jó pár napja nézegettem a tizedikes lányomat. Beteg? Nem beteg? Itthon tartsam, vagy menjen? Ha itthon tartom, és nem beteg, akkor felelőtlen anya vagyok, hiszen lóg a gyerekem. Ha nem tartom itthon és mégis Covid, akkor felelőtlen anya vagyok, mert veszélyeztetem a közösséget. Hál’ istennek pont ott tartottam, hogy maradjon itthon pár napot, amikor jött a hír: egy osztálytárs elkapta, mindenki kontaktnak számít. Ez így már elég ok volt arra, hogy tesztet is kérjünk. És igen, furcsa módon, az első érzésem a megkönnyebbülés volt. Pozitív? Oké, akkor ez most az, kezdhetünk megküzdeni vele.

Tavasz óta határozza meg az életünket, ugrik elő minden sarokból, kuporog minden döntésünk mögött ez a valami, amiről alig tudunk biztosat, ami szemmel láthatatlan, de ami nagyon veszélyes.

Vagy legalábbis annak tűnik, hiszen teljesen meghatározza és átírja az életünket. Ugye. Vagyis remek táptalaja, projekciós felülete minden szorongásunknak.
Úgyhogy igenis megkönnyebbültem, hogy ez most konkrét helyzet, konkrét teendőkkel, és tök konkrét félelmekkel.

Második szakasz: Felelősség, beleállás

Október huszonsok… Amint kiderült, hogy elkaptuk, és ez a többesszám annyira igaz, hogy a hatfős családunkból öten szinte egyszerre, én magam hős anyaként csak némi késéssel csatlakozva, kidőltünk, szóval a megkönnyebbülés után szinte azonnal jött a kérdés: kivel találkoztunk együtt, és külön-külön a betegség előtti napokban, kinek adhattuk át, kinek kell és illik szólni. És vajon ők mit fognak szólni?
Mert ez is felmerült, hogy vajon mennyire lesz kínos, ciki, kellemetlen? Mint ahogy annak idején, amikor a gyerekeim ovisak voltak, és szinte minden iskolakezdéssel együtt járt a tetűprojekt… Ott sem mi tehettünk róla, ha elkaptuk, mégis társult mellé valamiféle szégyen.
Most is előjött ennek az emléke, tartottam tőle, hogy bárki, akárki, megjegyzést tesz, neheztel majd (igen, tudom, hogy nem lett volna rá oka, de mégis). Viszont tudtam azt is, hogy fordított esetben én azonnal és mindent szeretnék tudni, ráadásul az osztály Viber-/Messenger-/WhatsApp-csoportokban úgyis minden kiderül, legfeljebb kevésbé egyenesen, és pár nap késéssel. Úgyhogy nagy levegőt vettem, telefont és billentyűzetet ragadtam, és őszintén jeleztem mindenkinek, akinek kellett.
És persze semmi ciki nem történt. Sőt. Mind a négy gyerekem mind a négy osztályfőnökétől és az összes szülőtárstól csak támogatást és biztatást kaptunk, amiért azóta is hálás vagyok.

Harmadik szakasz: Küzdelem

Október vége, november eleje… Ez a szakasz tartott legtovább, és nem sok konkrét emlékem van róla. Talán a kismamaság első időszakához tudnám hasonlítani: a napok összefolytak, és a teendők kimerültek az alapvető szükségletek ellátásában, és abban, hogy lehetőleg mindenki élje túl a napot, és élje meg a másnapot. Hál’ istennek persze ez nálunk csak képletes volt, akár a kismamaság esetében. Konkrét élet-halál harcról szerencsére nem volt szó, de közben a megélés szintjén sokszor mégis.
Nálunk – és ez a megnyugtatás része: ezzel a többséghez tartozunk – komoly, súlyos állapotba nem került senki, de bőven elég kimerítő volt küzdeni azért (és szorongani rajta), hogy ne is kerüljön.
Elég meleg van? Nem fázik senki, ugye? De azért eleget nyitva van az ablak, hogy legyen mindig friss levegő? Mindenki evett? Eleget? Ivott? Eleget? Vitaminok? Lázcsillapító? Orrspray? Pulzus? Honnan lesz ebéd? Honnan lesz kenyér? Elkérted a leckét? Mid fáj? Mennyire? Érzel már szagokat? Ki köhögött? És ugye elég meleg van?…
És persze naponta kétszer fülemen a telefon, helyzetjelentés a szüleim felé, akik mindketten orvosok. Na, ezzel, tudom, óriási mázlim van, de rajtuk keresztül érzékelem azt is, hogy a legtöbb háziorvos, bár a fején is átbucskázik hozzá a túlterheltségtől, de naprakész és elérhető: ha nem is naponta kétszer, de hetente mindenképp.

Negyedik szakasz: Kifáradás

Még mindig november… Eleinte úgy számoltam, hogy oké, minimum 10 napig itthon kell lenni, mert ez a szabály, de hát hiszen hatunk közül négyen gyerekek, nyilván csak átszalad rajtuk, és az utolsó pár napban már csak arra fogunk várni, hogy „kiszabaduljanak”, aztán néhány napig mi még nyögünk, és aztán kész is.
Hát nem így történt. Két hét után jutott el a két nagyobbik gyerekem az iskolába (hogy aztán két teljes nap után újra itthon legyenek, az online-oktatásnak „hála”).
A másik két gyerek és mi felnőttek pedig ekkor még bőven a lábadozás szakaszában voltunk. Csak hogy maradjunk a csodálatos kettes számnál továbbra is: majdnem két további hétig.
Na, ez a második szakasz már nem volt sem vicces, sem érdekes, sem nyugodt, sem megkönnyebbülős…

Bár a tünetek továbbra sem voltak súlyosak, de úgy tűnt, elmúlni sem akarnak. Eddigre bennem egyetlen érzés uralkodott minden más fölött: legyen már vége!

Aztán egyszer csak, nagy nehezen végül ez a nap is eljött. És ha valamit nyertünk ezzel az egésszel, akkor azt mindenképp, hogy a két 14 év alatti gyerekem azóta is minden nap szó nélkül, korábban ismeretlen lelkesedéssel indul az iskolába .  De nagyon elfáradtunk a végére, én különösen.

Ötödik szakasz: Megkönnyebbülés

November huszonsok… Igen, tudom, hogy ilyen szakasz már volt, de most megint ez van. Bár volt pillanat, amikor nem látszott a vége, de mostanra úgy néz ki, tényleg túl vagyunk rajta. És megúsztuk. Persze hátravan még mindenkinek egy kontroll, mielőtt rendesen visszamennek sportolni. És persze a nagy kollektív szorongásból az is megtalál, hogy milyen utóhatásai lehetnek még… De most inkább azt gondolom, hogy semmilyen. És igyekszem az előnyeit nézni annak, hogy átestünk rajta:

  • Most 1-2 hónapig nem kaphatjuk el, és tőlünk sem kaphatja el más, tehát amennyire a szabályok engedik, nyugodtan mehetünk emberek közé.
  • A nagy oltáskérdésben most nem kell állást foglalnunk: biztos nem mi leszünk az elsők, akik sorban állunk érte
  • És igen, pont mint az első pozitív tesztnél: végre nem kell napi szinten szorongani azon, hogy mi lesz, ha elkapjuk. Mert elkaptuk. És ez volt.

Kisokos otthoni covidoláshoz:

És ha már az elmúlt hónapom úgyis alig szólt másról, összeszedtem a legpraktikusabb infókat, amiket ezalatt megtudtam. Szóval:

  1.  Lehet hogy ez Covid? Biztos! Mármint nyilván nem biztos, de ha felmerül a gyanú, akkor úgy kell tekintened magad. Ami alapértelmezésben túl sok extrát nem jelent, de mégis: kicsit betegen se menj sehova, most nem fér bele, hogy „csak egy kicsit köhögök, fáj a fejem, de azért átszaladok a szomszédhoz”. Nem. Aki beteg, maradjon otthon, és csak akkor menjen újra emberek közé, ha legalább három napig semmi baja nem volt.
  2. Nem a teszttől leszel beteg. (Ahogy terhes sem a terhességi teszttől.)  Ha már felmerült  a gyanú, pláne, ha már a tesztet is levették, akkor tekints úgy magadra, vagy a betegre, mint aki igazolt pozitív. A rendszer nagyon túlterhelt, mire felhívnak az ANTSZ-től, már kábé le is jár a karantén. Persze ez szomorú, de a háborgás mellett vagy helyett igenis megnő a saját felelősséged, ami egyszerre lehet nyomasztó, de erőt adó is.
  3. A tesztet intézheted magán úton, pénzért, vagy a háziorvos rendeli el, ingyen. Ebben az esetben az állapotodtól függ, hogy neked kell-e bemenned a mintavételi pontra, vagy házhoz jön a mentő. A hatósági teszt első köre egy gyorsteszt. Ha ez pozitív, akkor pozitív vagy, és kész. Ha negatív, akkor még egy mintát levesznek, és ezt elküldik a laborba. Itt az eredményre akár egy hetet is várnod kell, és simán kiderülhet, hogy pozitív. Vagyis: nem a teszttől leszel beteg, lásd fent.
  4. A karantén szabályai a következők (jó ha tudsz róla, mert mire az ANTSZ felhív, ugye…): kontkatnak számít mindenki, akivel közös háztartásban élsz, és akivel az első tüneteket megelőző 48 órában 20 percnél többet zárt térben együtt töltöttél, vagy más okból szoros kontaktnak érzed. (Osztálytárs, munkatárs, esküvői tanú, stb. – de ha csak öt percre futottál össze ebben a két napban a szerelmeddel, viszont csókolóztatok, akkor nyilván ő is.) A kontaktoknak elvileg 10 napot kell házi karanténban tölteniük, ha rólad kiderül, hogy pozitív vagy. Osztálytársakat, munkatársakat értesíti az intézmény, mindenki mással egyéni felelősség alapján kell mérlegelnetek. Aki 10 nap után is tünetmentes, annak nincs több teendője. Aki beteg lesz, annak van.
  5. Aki beteg, az is leghamarabb 10 nap után „szabadulhat”, de ritka, akinek ennyire gyorsan összejön. Mert csak akkor számít gyógyultnak 10 nap után, és bármikor is, ha legalább három napig tünetmentes volt. Na, ez szokott elhúzódni alaposan, ahogy nálunk is… Viszont, amennyiben ez, a 10+3 nap megvan, akkor a háziorvos gyógyulttá nyilváníthat negatív teszt nélkül is.
  6. Ugyanígy: a koronavírus-fertőzést teszt nélkül is megállapíthatja a háziorvos, ha olyanok a körülmények. Nálunk például, miután már három pozitív teszt is lett a családban, a pont ugyanolyan tüneteket produkáló többi családtagra már nem kértünk újabb tesztet.
  7. De mik is a tipikus tünetek? Mostanra kábé minden lehet az… Fejfájás, torokfájás, köhögés, láz, izomfájdalom és persze az ízérzékelés- és szaglásvesztés. Minket a betegség legijesztőbb tünete, a nehézlégzés elkerült, de az sem jelentette volna azonnal azt, hogy kórházba kell mennünk.
  8. És mikor kórház? Akkor, amikor bármilyen más esetben is mentőt hívnál, kórházba mennél. (Komoly légzési nehézség, fulladás, csillapíthatatlan nagyon magas láz, stb.)
  9. És ha túlestem rajta, akkor most védve vagyok? Erről megoszlanak a vélemények, de nagy eséllyel igen, egy darabig. Végleg biztos nem, de pár hónapig szinte biztos, hogy igen. Az, hogy termelődött-e ellenanyagod, egy szerológiai vizsgálattal, vérből végzett teszttel megállapítható.

    Ha jelentkezel donornak plazmaterápiához, akkor az ellenanyag-vizsgálatot ott, ingyen elvégzik.

    Egyébként pedig két kattintással találsz olyan lehetőséget, ahol egy nap alatt, fizetős teszt formájában megtudhatod.

  10. Mit szedjek megelőzésképpen vagy ha már elkaptam? A mennyiségekről mindenképpen konzultálj szakemberrel, a legjobb, ha a saját háziorvosoddal, de abban a legtöbb hozzáértő egyetért, hogy C- és D-vitamin, szelén, cink és magnézium megfelelő arányú szedésével támogathatod meg a legjobban az immunrendszeredet. Vannak kifejezetten vírusölő orr- és toroksprayk is, ezek, mondjuk úgy, hogy inkább téged nyugtatnak meg, mint biztosan segítenek. De ha megnyugszol, az is nagy eredmény. Fájdalom- és lázcsillapítót illetve esetlegesen vérhígítót személyre szabva ajánl a háziorvos, ezekkel kapcsolatban is vele egyeztess. Egyébként pedig kábé minden mehet úgy, mint egy „normál” betegségnél: nyugalom, szobahőmérséklet, sok folyadék. És türelem.
  11. Az normális, hogy meggyógyultam, és még mindig szorongok? Igen, abszolút. A vírushelyzet egészét és magát a megélt betegséget is ér nagyon rosszul viselni. És szoktuk is. A megkönnyebbülés mellett vagy helyett megjelenhetnek vagy felerősödhetnek a szorongásra, akár pánikbetegségre utaló tünetek is. Ha ilyesmit tapasztalsz magadon, bátran kérj segítséget! Ahogy tavasszal, most is nagyon sok pszichológus és mentálhigiénés segítő szakember vállal online támogatást ingyen, vagy jelképes összegért is, keresd meg, aki neked szimpatikus, és hívd fel, írj neki!
     
    (A cikket szakmailag átnézte: Dr. Damásdi Katalin)

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Getty Images)

Ez is érdekelhet