„A legfontosabb, hogy egymás értékeit tisztán lássuk” – Interjú Prof. dr. Medvegy Gabriellával, a PTE Műszaki és Informatikai Karának dékánjával (x)

Különleges kampányt indított a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara a nemi sztereotípiák felszámolásáért. Céljuk megmutatni, hogy ma már teljesen hétköznapi dolog, ha egy lány a műszaki pályát választja, és ezen a területen teljesedik ki. A misszióról, arányokról, sztereotípiákról és személyes tapasztalatokról is beszélgettünk Prof. dr. Medvegy Gabriella dékán asszonnyal.

Bizonyos tekintetben még mindig egyedülálló dolog női vezetőnek lenni, ráadásul a PTE-n tíz dékánból kilenc férfi. Hogyan éli ezt meg a mindennapokban?

Ugyan ez a szám ijesztően hangzik, egyáltalán nem az. Nagyon udvarias közeg vesz körül, de azt is érzem, hogy van egyfajta berögződés a fejekben, ami nem feltétlenül társadalmi, egyszerűen csak például a szóhasználathoz nem szokott még hozzá mindenki. Emiatt időnként érdekes helyzetekkel találom szemben magam, és lehet, hogy néhol kicsit aktualizálni kellett az egyetemi protokollt, de ezt tulajdonképpen közösen éljük meg.

Előfordul, hogy egy-egy nagyobb eseményen én vagyok az egyetlen nő, ez különös érzés, és gyakran el is gondolkodtat: vajon mi az oka annak, hogy a nők ennyire nincsenek jelen ezen a szinten?

Frusztrálja ez?

Nem, ezt nem mondanám. Egy irányba tartunk, én pedig igyekszem a lehető legjobban összefogni a munkatársakat, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy jó dolgokat hozzunk létre. A környezet, ami körülvesz, egyáltalán nem klisék mentén értékeli az eredményeket, együtt vagyunk büszkék a sikereinkre. Inkább azt mondanám, szeretnék ebből előnyt kovácsolni. Az, hogy nőként vagyok jelen a műszaki pályán színfolt és egyben lehetőség is, hiszen meg tudom osztani, nőként hogyan lehet ezen a területen mozogni.

Tudatosan készült erre a pályára?

Kislányként minden érdekelt és nagyon sok dolgot ki is próbáltam: kórustag voltam, zongoráztam, sportoltam, rajz- és matekszakkörre, sőt mesemondó versenyekre is jártam. A szüleim kifejezetten nyitott szemléletűek, zöld utat kaptam, én pedig szívesen töltöttem a szabadidőmet ezekkel a dolgokkal. Persze lett némi kapcsolatom a műszaki területtel is. Édesapám gépész, már gyerekként közvetlen közelről láttam mivel foglalkozik, sőt voltak más, műszaki végzettséggel rendelkező fontos szereplők is az ismeretségi körömben, éppen ezért eszembe sem jutott, hogy ne lenne nekem való ez a pálya. A középiskolában aztán az idegen nyelv lett egy fontos irányvonal, de sokat foglalkoztam a rajzzal, kalandoztam az irodalom- és a kémia fakultációk között. Teljesen önálló választás volt, hogy végül milyen irányba mentem, a szüleim pedig mindvégig motiváltak.

Szakok a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán

építőmérnök
építészmérnök
építőművészet
mérnökinformatika
környezetmérnök
ipari termék- és formatervező
mérnök
gépészmérnök
villamosmérnök

Ez a nyitottság és szabadság, a különféle területek kipróbálása biztosan adott egyfajta élményt. Hogyan emelkedett ki a sok terület közül végül az építészet?

Érdekelt a művészet, a rajz, valamint a vizuális kommunikáció, hiszen ezek végigkísérték a fiatal éveimet, és a tanáraim értékelései alapján tudtam, hogy képes lennék megállni a helyemet a természettudományos területeken is (matematika, fizika). Produktív szakmának képzeltem ezt az egészet, ahol a tervek tárgyiasulnak, mérhető, kézzelfogható az eredmény, ezenkívül az is tetszett, hogy építészként az épületek tervezésével és kivitelezésével hathatok majd a környezetemre. Annak, amit egy mérnök csinál, igazán van látszata, ez érdekelt. Továbbá vonzott, hogy itt nem annyira lineáris a jövő, mint sok más szakmában. Több tucat területen lehet elhelyezkedni építész diplomával, ez nagy érték. Szerintem ezért is érdemes a műszaki szakokat választani, mert ha még bizonyos témakörökben nem is érzik magukat teljesen komfortosan a diákok – akár azért, mert lányok -, akkor is számtalan irányba indulhatnak el a szakmagyakorlás során.

Ön milyen reakciókkal és hozzáállással találkozott az egyetemi évei alatt?

Sosem éreztette velem senki, hogy ne lenne helyem a műszaki karon. Többen voltunk lányok az évfolyamon, jó eredményeink voltak, megálltuk a helyünket. Ha visszaemlékezem, nem is kerültünk olyan helyzetbe, amikor beszélnünk kellett volna a férfi-női kérdésekről a szakmában.

2018-ban választották dékánná, mennyire volt tervezett az út a vezetői posztig?

Az egyetemi képzés második felétől építészekkel dolgoztam együtt, és ezek szépen lassan szakmai együttműködésekké alakultak. Ennek köszönhetően már a diplomaszerzés idején láttam, hogy ez egy olyan foglalkozás, amiben viszonylag szabadon lehet mozogni, én magam pedig a tervezés felé fordultam. A mai napig nagy projektekben dolgozok, mára szinte állandó csapattal. A doktori iskola idején még nem volt egyértelmű, hogy az egyetemen maradok, és esetleg akadémiai karrierbe fogok. Nemzetközi ösztöndíjakkal gyakornokként dolgoztam sevillai, majd máltai építészirodákban, de eltöltöttem fél évet Valenciában is. A képzés alatt itthon is fontos projektekben vehettem részt: akkoriban zajlott például Pécsett a világörökségi ókeresztény nekropolisz, a Cella Septichora és a hozzá tartozó épületegyüttesek rekonstrukciója. Specifikus projekt volt, számottevő végeredménnyel. Ez az időszak számomra komoly szakmai lehetőséget jelentett. Ekkor már az oktatásba is intergrálódtam, majd állást kaptam az egyetemen, és szép lassan egyre több olyan jellegű teendőm lett a tanszéken, ami az oktatásszervezéshez és az oktatásfejlesztéshez kapcsolódott. Felmerült a nemzetközi képzések bevezetésének lehetősége is, amin az akkori kari vezetésben dékánhelyettesként kezdtem el dolgozni. Ez egy komoly szervezetépítési feladat volt, és végül a vezetői pozíció irányába terelt.

Mit tapasztal ma a karon? Milyen arányban vannak jelen a lányok és a fiúk?

Érdekes dolog, ami ezen a területen látszik. A műszaki és informatikai karon 2500 hallgató tanul, ez egy nagy szám. Nemrégiben néztem utána, és számomra is meglepetés volt, miszerint a hallgatók között a lányok aránya a 25%-ot sem éri el. Erre alapesetben nem szoktunk felfigyelni, főleg, hogy ezek a számok szakonként eltérnek.

Vannak olyan klasszikus mérnök diszciplínák, ahol tényleg alig van lány, azonban nyilvánvaló, hogy ezek olyan szakmák, amik iránt – többek között a digitalizáció miatt – egyre csak nő az igény, és az végképp nincs kikötve, hogy a munkatárs férfi vagy nő legyen. Szerintem ez egy „zöld” terület, és ha tudunk változtatni a különféle nézőpontokon, abszolút win-win helyzet jöhet létre. Ösztönözni kell a lányokat, és ha szükséges, elgördíteni előlük az akadályokat.

Vajon mennyire befolyásolja a pályaválasztás előtt álló lányokat a műszaki területen sikereket elért női példaképek megléte, vagy éppen hiánya?

Kétségtelen, hogy a műszaki életben kevesebb a nő, habár az is igaz, hogy annál sokkal több van, mint amennyit látunk. Az viszont mindenképpen szükséges lehet, hogy a fiatalok lássanak követendő mintákat, és bele tudjanak helyezkedni szerepekbe. A pályaválasztás komoly teher a számukra, ezért is veszek részt szívesen a folyamatban, mert fontosnak tartom, hogy ne érezzenek maguk előtt falakat. Nyílt napokon, a kötetlenebb beszélgetések során azt látom, hogy kemény elvárásokat fogalmaznak meg saját magukkal szemben a diákok, ezek pedig sajnos hamar korlátokká válhatnak.

A nemi szerepeket már egészen kis korban elsajátítjuk. A kislányok babával, míg a fiúk kisautókkal, építőkockákkal játszanak. Vajon ezzel el is dől a jövőjük?

Egészen biztosan nem, ráadásul nagyon jó kezekben vannak a babák és kisautók abban az életszakaszban. Kifordítom: inkább arról lehet szó, hogy mi, akik erről beszélgetünk, nem voltunk olyan kézzelfogható közelségben a digitalizációhoz és a technológiákhoz, mint a mostani középiskolások, és ezért gondoljuk ezt ennyire fekete-fehérnek. Azt pedig véleményem szerint kockázatos volna előre meghatározni, hogyan néz majd ki a világ, ha a mostani babázók és kisautózók kerülnek pályaválasztás elé. Minden generáció teszi a dolgát, és mindig kicsit másképp, úgy ahogyan a szüleitől látta/látja. A környezet és a társadalom szerkezete is folyamatosan változó elvárásokat jelenít meg, összehasonlíthatatlanul más a világ, mint a nagyszüleinké volt. Szerintem azok a sztereotípiák, amelyeket mi feszegetünk, léteznek, viszont arra a korosztályra, amelyik számára éppen kinyílik a világ a szakmaválasztás révén, már markánsan eltérő jelen vár. Nem szabad hagyni, hogy beleragadjanak olyan klisékbe, amelyek esetleg nem is jelentenek valódi korlátokat. Várhatóan mikorra a mostani óvodás, kisiskolás generáció az egyetemre jut, addigra ezekről a témákról már nem is kell beszélnünk.

Rendhagyó imázsfilmek készültek a ’THE NEW NORMAL’ elnevezésű kampány részeként. Erőteljes mondanivalóval bírnak, az pedig külön inspiráló, hogy a hallgatók mellett ön is látható.

Alapvető szándékunk volt a lány hallgatóinkat szerepeltetni ezekben a kisfilmekben, ők és természetesen én is nagy örömmel vállalkoztunk a feladatra.

A filmekben fiúk is megjelennek a lányok mellett, ami szintén fontos üzenetet közvetít.

Igyekszünk az arányokat és a súlypontokat a helyükön tartani, egyáltalán nem célunk, hogy a kampány úgy süljön el, hogy végül kirekesztődnek a fiúk.

Ez egy olyanfajta küldetés, ami az ajtókat nyitogatja, meglátjuk, ki jön be rajta. Nem közhelyekről szeretnénk beszélni, hanem arról, hogy akinek ez segít, abban, hogy a saját sorsáról és jövőjéről gondolkodjon, az megfelelő információkhoz jusson. Csak reménykedem abban, hogy inspiráló lesz a fiatalok számára az, amit most megmutattunk.

Hogyan látja a jövőt?

Kíváncsi vagyok, hogy a felsőoktatásban mi várható a következő évtizedekben. A mostani pályaválasztó generáció rendkívül fogékony a modern világra, és lehet, hogy nekünk már nem is kell 10-20 év múlva mindenáron befolyással lenni a dolgokra, hanem egyszerűen csak biztosítani számukra a rendszert, amiben jól tudnak majd mozogni és fejlődni, de addig még sok feladatunk van. Sajnos nagyon komoly a munkaerőhiány az innovációképes kvalifikált műszaki értelmiséget tekintve, noha a világnak szüksége lenne jó mérnökökre.

Például női mérnökökre… 

Mindenképpen bíztatom a lányokat, hogy bátran éljenek azokkal a lehetőségekkel, amiket az élet hoz, sose gátolja őket, hogy esetleg kevésbé bíznak magukban, vagy olyan sztereotípiákkal találkoznak, amik talán már csak egyesek fejében léteznek. Persze jó, ha időnként felszínre hozzuk a kényes témákat, ha másért nem, azért, hogy picit szélesítsük a látókört. A legfontosabb azonban, hogy egymás értékeit tisztán lássuk. Ebben viszont van még tennivalónk bőven.