A Színház- és Filmművészeti Egyetem és más felsőoktatási intézmények kapcsán is nap mint nap elhangzik az oktatási és intézményi autonómia követelménye. Az intézményi autonómia mértéke ugyanis, szakemberek szerint, összefüggésben áll a teljesítménnyel. Persze, nem ez a kizárólagos meghatározója annak, hogy mennyire sikeres egy egyetem, az eredményességhez más feltételeknek is teljesülniük kell, de elengedhetetlen tényező.

Egyelőre véget ért a Színház- és Filmművészeti Egyetem több mint két hónapon át tartó intézményfoglaló tiltakozása. Az egyetemi polgárság, azaz a hallgatók és az oktatók végső elkeseredésükben választották véleményük kifejezésének ezt a formáját. A legtöbbször elhangzott érvük szerint a kormány a felsőoktatás és az intézmény autonómiáját sértette meg azzal, hogy az egyetemet érintő, mindent felforgató átalakításokról nem tárgyalt velük, továbbá az új intézményi vezetést is egyeztetés nélkül, az SZFE személyekre vonatkozó javaslatait teljes mértékben figyelmen kívül hagyva nevezték ki.

De mit is jelent a felsőoktatás autonómiája?

Ebbe a fogalomba együttesen tartozik bele a tudományos élet szabadsága és a tanítás szabadsága. Az egyetemi autonómia a középkor óta az európai alapértékek közé tartozik, olyan mélyen gyökerezik, hogy a jelenleg hatályos Alaptörvény is védi. Megkérdeztük, hogy ez a látszólag elvont fogalom mit is jelent a gyakorlatban.

– A Magna Charta Universitatum, amely az európai egyetemek vezetői által 1988-ban kiadott nyilatkozat úgy fogalmaz, hogy „A földrajzi helyzetből és a történelmi hagyományokból fakadóan különbözőképpen megszervezett társadalmakon belül az egyetem autonóm intézmény, amely a tudományos kutatásban és az oktatásban hozza létre, értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogy kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai és gazdasági hatalommal szemben erkölcsi és szellemi vonatkozásban függetlennek kell lennie.”

Autonómia alatt ezért a döntési szabadságot értjük. Ez a felsőoktatás esetében is így van. Önirányító, ha úgy tetszik. Bizonyos ügyek mentén maga határozza meg a saját működését –

válaszolta megkeresésünkre Kováts Gergely közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
Sokszor hallhattuk ilyenkor érvként, hogy a szabad döntéseket valamekkora mértékig korlátozni kell, hiszen az egyetem nem csak a saját, hanem az adófizetők pénzét is költi. Tehát az állam, ha felelős gazdálkodó, akkor indokolt esetekben korlátozhatja az egyetemek autonómiáját. – Két nézőpont szokott ütközni. Az egyik, hogy az állam, amely közösségi finanszírozást biztosít egy egyetem számára, garantálni szeretné, hogy az az intézmény a rendelkezésére álló forrásokat átlátható és elszámoltatható módon, célszerűen használja fel. Ennek érdekében olyan szabályozással működteti az intézményeket, ami ezt biztosítja. Minél mélyebb ez a szabályozási igény, annál kevésbé tud az autonómia érvényesülni. A másik az a kérdés, hogy miért is szokott felmerülni az autonómia kérdése egyáltalán. Mi szól az autonómia mellett? Itt kétféle érvet lehet elmondani. Az egyik, hogy a felsőoktatás nagyon összetetté vált. 1990-ben még csak 100 ezer hallgató tanult a magyar felsőoktatásban, most két és félszer ennyi. Többféle fenntartó és sokféle képzési szint van. Megváltozott a felsőoktatás. Így, az a fajta politika, hogy „mi majd fentről megmondjuk”, nem működik. Az intézménynek valamekkora szabadságot adni kell, mert központilag nem tudnak helyette mindenben dönteni. A másik ok, és ez teszi sajátossá a felsőoktatást, hogy van egy olyan dolog, amit akadémiai szabadságnak nevezünk. Ez a tanítás, a tanulás és a kutatás szabadsága, ami fontos elem, alkotmányba foglalt jog. Ez arról szól, hogy

a tudományos közösség az, amely szabályozással meghatározhatja, hogyan folytathat egy kutató kutatást, mi az, amit célszerű és mit érdemes tanítani az egyetemen. Az akadémiai szabadság alapja az, hogy egy tudományos közösség tudja megítélni, hogy egy tudományos teljesítmény mennyire jó, vagy hogy egy téma oktatása milyen kereteket igényel 

– mondja Kováts Gergely, hozzátéve, ha most nem a színészképzést vesszük, hanem az elméleti fizikát, akkor vajon a minisztériumból vagy az egyetem felső vezetéséből hányan tudják megmondani azt, hogy egy elméleti fizikai kutatás élenjáró-e vagy nem. Nyilván kevesen. Ezt csak a fizikusok tudják megmondani, ezért kell a tudományos közvélemény kontrollja.

Kié a döntés?

Az akadémiai szabadság biztosítéka, hogy a tudományos közösséget – az egyetemet – bizonyos önálló döntéshozási jogosítványokkal ruházzuk fel. Például: az, hogy kiből lehet docens, mit kérnek számon a diákoktól, mit tanítanak, ezek mind-mind olyan kérdések, amelyekben egy intézménynek döntési szabadsággal kellene rendelkeznie. Ha a tanulmányi és vizsgaszabályzat vagy a foglalkoztatási követelményrendszer meghatározását és elfogadását a fenntartó alapítvány vezetőihez delegálják (mint az SZFE ügyében), akkor éppen ez a szabadság sérül. (A kormány döntése alapján néhány egyetem, köztük a Színművészeti, 2020. szeptember 1-jétől állami fenntartásból alapítványi fenntartásúvá vált, s ezzel az erre a célra létrehozott alapítvány kezébe került az egyetem egész vagyona, és főbb döntési körei – a szerk.)
– A vita alapja, hogy a jogilag elkülönülő fenntartó alapítvány része-e az egyetemnek vagy sem – világítja meg Kováts Gergely. A felsőoktatásban az oktatás és kutatás szabadság érvényesülése mögött társadalmi érdek áll. Ezt azt jelenti: nem mindig csak azt célszerű kutatni és oktatni, ami éppen az aktuális érdekeknek megfelelő – ez lehet politikai vagy vállalati érdek –, hanem olyasmit is, aminek a pillanatnyi haszna talán még nem látszik.

Vajon miért kifizetődő, ha van akadémiai szabadság? Miben mérhető a siker?

– Az egyik kérdés az, hogy mi az egyetemnek a társadalomban betöltött szerepe? Elvárjuk, hogy hasznos tudást állítson elő a társadalom számára. Ez lehet sok, a munkaerőpiacon sikeres hallgató, lehet olyan kutatás, amit közvetlenül tudunk hasznosítani. De elvárhatjuk azt is, hogy provokáljon, megkérdőjelezzen, olyan kérdéseket kutasson, amelyek nem a fennálló gazdasági-társadalmi berendezkedést erősítik, hanem azzal szemben fogalmaznak meg lehetőségeket. Ez azért fontos, mert, amikor változnak a társadalmi viszonyok, akkor tudunk mihez nyúlni.

Ha úgy tetszik: fontos, hogy az egyetem ne csak rendszerkatonákat képezzen, hanem olyanokat is, akik bizonyos helyzetekben a változások élére tudnak állni. Például kiállnak a klímavédelem vagy a fenntartható vagy a szolidáris gazdaság mellett. Ezért is kell lehetővé tenni, hogy a tudományos közösség kissé másképp tudjon fejlődni, mint ahogyan azt direkt módon elvárják tőle.

 Érdemes megnézni, hogy mit mutatnak a kutatások: hogyan függ össze az egyetem teljesítménye az autonómiájával? 2010 környékén sok ilyen kutatás folyt. Ezek egyike során egy francia közgazdász, Philippe Aghion összehasonlította az amerikai és európai egyetemek teljesítményét. Ő azt mutatta ki, hogy az autonómia pozitív hatást gyakorol az intézmény teljesítményére. Egy másik kutatás pedig azt jelezte, hogy ha megfelelő feltételek állnak fenn, vagyis ha elégséges a finanszírozás és megfelelőek a pénzügyi ösztönzők, akkor az intézményi autonómia megléte pozitív hatást gyakorol az oktatási és kutatási folyamatokra – válaszolja kérdéseinkre Kováts Gergely. 

Tanítható-e Arisztotelész?

Majtényi László alkotmányjogász, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke jogi szempontból elemzi az SZFE körül kialakult konfliktust. Az autonómia kérdése kapcsán ugyanis többször felmerült, hogy ezt az értéket az Alaptörvény is védi. A Mozgó Világ című folyóirat legfrissebb számában arra emlékeztet: az egyetemi autonómia követelése, és ennek a követelésnek a jogi elismertetése nem a felvilágosodás egyik gyümölcse, mert már az első európai egyetemek is küzdöttek szabadságukért. A XIII. században ennek a küzdelemnek a tétje az volt, hogy „a katolikus püspökök akaratával szemben szabadon taníthatják-e Arisztotelészt, illetve a római jogot”. „Az egyetemi autonómia tehát a „sötét” középkor eszméje és részleges vívmánya. Az egyetemek autonómiáját az állam és az egyház többször fenyegette, de az ellenállás a történelem tanúsága szerint eredményes volt; az autoriter rendszerekben is, legalább fontos részeiben megőrződött” – írja Majtényi, aki Kováts Gergelyhez hasonlóan, fontosnak tartja az 1988-ban Bolognában elfogadott Magna Charta Universitatum szövegét. A tudomány és a felsőoktatás szabadságát az Európai Unió Alapjogi Chartájában is rögzítették.

A konfliktust az okozza, hogy szeptembertől az SZFE egy – a felsőoktatás területéért is felelős miniszter által létrehozott – alapítvány fenntartása alá került, így megszűnt állami egyetem lenni. De nem is nevezhetjük klasszikus magánegyetemnek, hiszen az SZFE esetében – ahogy Majtényi László rámutat – a „magánosítás” csak látszat, ugyanis a fenntartó alapítvány kuratóriumának a szereplőit az állam határozza meg, a forrásokat az állam biztosítja. Az alkotmányjogász arra figyelmeztet: a magánegyetem álcája mögött szeretné a kormány felszámolni az SZFE egyetemi autonómiáját. A jelenlegi modellben is lehetne autonómiát biztosítani az SZFE-nek, magyarázza tanulmányában Majtényi László, de csak akkor, ha az alapítvány öttagú kuratóriumába a többséget az egyetem közössége delegálja. „Ha ez a többség a kormányzat kezében marad és a kuratórium többségi döntéseket hoz, akkor nincs is tényleges jelentősége annak, hogy az egyetem képviselete a kuratóriumban nulla vagy éppen kisebbségi” – szögezi le Majtényi László. Mivel az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumába egyetlen az SZFE által delegált tag sem került be, illetve az alapítvány által elfogadott alapító okirat és SZMSZ lényegében minden fontos döntési hatáskört elvont az egyetemtől, ez robbantotta ki az egyetemi polgárság 70 napos ellenállását és az egyetemfoglalást.

Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.

(Kiemelt kép: Kisbenedek Attila/AFP illusztráció: nőklapja.hu)

Ez is érdekelhet