Amikor átlépünk az év sötét felébe, elvékonyodik a határ a világok között

A samhain ősi kelta ünnep volt, amikor az emberek hite szerint átléptünk az év sötét felébe. Veszélyes volt ilyenkor este az utakon járni, mert másvilági lények, tündérek rabolhatták el a vándorokat és a holtak is visszatértek. A katolikus egyház a középkorban ugyanerre az időszakra helyezte a mindenszentek és halottak napját.

Mi történt?

Elérkezett mindenszentek előestéje, amit most már mi is halloweenként ismerünk.

Miért fontos ez?

Mivel az angolszász kultúrából érkezett, a halloweent sokan kritizálják Magyarországon, pedig jó eséllyel közös a gyökere azzal, miért pont ezekben a napokban ünnepeljük a mindenszenteket és emlékezünk meg a halottainkról.

Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:

  • Miért voltak olyan veszélyesek ezek az éjszakák?
  • Miért jobb elkerülni a tündéreket?
  • Miért ekkor van a mindenszentek és a halottak napja?

Mióta az elmúlt huszonpár évben beszivárgott Magyarországra is a halloween, figyelem, hogyan osztja meg évről évre az embereket. Várhatóan ennek a cikknek a Facebook-posztja alatt is megszólalnak majd azok, akiket zavar a tökös-csontvázas, bolondos csetreszek vásárlására ösztönző divathóbort, ami nem is magyar, hanem idegen szokás, és a befelé forduló, megemlékező napok helyett bulizásra, ijesztegetős hülyéskedésre hív.
Az ilyen kulturális változások és egymásra hatások egyidősek az emberi történelemmel, szokások és divatok jönnek és mennek, mindig vannak ellenzők és támogatók, és érdekes figyelni, tanulmányozni, mi épül be és vajon miért. Személy szerint engem lenyűgöz az a szinte szétszálazhatatlan szőttes, ami tulajdonképpen a kultúránk. És szeretek utánajárni, mi miből, honnan ered.
A halloween előtt például ott találunk egy kelta ünnepet – aminek ahhoz is köze lehet, miért pont ekkor tartja a katolikus egyház a mindenszenteket és a halottak napját.

Druidák samhain áldási ceremóniát mutatnak be a Wiltshire-i Stonehenge-ben. (Fotó: Chris Ison – PA Images/PA Images via Getty Images)

Samhain, avagy átlépünk a sötétségbe

Maga a ‘samhain’ ír szó, és eredetileg azt jelenti, ‘a nyár vége’. A kelták az évet egy világos és egy sötét részre osztották, és a termények betakarítását követően, körülbelül félúton az őszi napéjegyenlőség és a téli napforduló között kezdődött a sötétség szakasza.
Ugyan egy időben kelta törzsek éltek fél Európában (a Kárpát-medencében is), a történelem visszaszorította őket. A samhain a gael nyelveken beszélő népeknél (ír, skót, Man-szigeti) maradt fenn, de hasonló ünnepet tartottak a szintén kelta örökséget ápoló Walesben, Cornwallban és Bretagne-ban is. Hagyományosan a samhain sötétedéskor kezdődött és másnap sötétedésig tartott (ez idővel október 31.-november 1. lett). Ahogy a zsidók, a kelták is úgy vélték, a nap és az év a sötétséggel indul és a világosság követi, így a samhain az új év kezdetét is jelölhette.
Az ilyen átmeneti időszakok, mint a samhain, és a világosságba vezető párja, a május 1-jéhez kötött beltane, veszélyesek. Ahogy a History cikke is kifejti, úgy hitték, hogy ilyenkor elvékonyodik a határ a fizikai, emberi és a szellemi, túl- vagy másvilág között.

Amikor megnyíltak a tündérdombok, a másvilági lények átléphettek az emberi birodalomba, sőt, ekkor a holtak is visszatérhettek.

A tündérek ellen számos szokással próbáltak védekezni – például áldozatokat, felajánlásokat készítettek, amit a mezőkön hagytak. Emellett az emberek állatnak és szörnynek öltöztek, hogy a tündéreknek ne legyen kedvük elrabolni őket.

A tündért jobb messze elkerülni

Ellentétben a 19. századi illusztrációkon elterjedő, bájos kis repkedő lényekkel, a tündérek a népi kultúrákban általában elég veszélyes lények, vagy legalábbis kockázatos velük találkozni. A kutatók szerint a népmesék és hiedelmek tündéreiben sokféle alak öröklődött tovább: a kereszténység előtti istenségektől kezdve a legkülönbözőbb fajtájú, külsejű és szándékú természetfölötti lényekig.
Hála a népi hagyománynak és a középkori ír szerzeteseknek, akik gondosan lejegyezve sok mindent megőriztek az ottani kelta törzsek történeteiből, tudjuk, hányféle veszély miatt nem volt tanácsos ilyenkor éjjel a szabadban járni. Hitték például, hogy létezik egy púca nevű alakváltó, jó és rossz szerencsét egyaránt okozó lény, aki elviszi a felajánlásokat a mezőkről. (Egyébként őt örökítette meg Shakespeare is Szentivánéji álom Puckjában.)

Mulatozók égő kereszttel járnak a Máglya Éjszakája (Bonfire night )ünnepségen, 2012. november 5-én, az angliai Sussex-i Lewes-ben. A Máglya Éjszakája Samhain ősi fesztiváljához, a kelta újévhez kapcsolódik. (Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)

Aztán ott volt a Dullahan, a lángoló szemű lovon ülő fejetlen lovas, aki a fejét a karjában hordozta. Ha valaki összetalálkozott vele, és a Dullahan megállt, az az ember tudhatta, hogy hamarosan meg fog halni. Ha a Dullahan még a nevén is szólította, azonnal holtan esett össze. A tündérvadászok csoportja samhain idején rabolta el az embereket, a nyughatatlan holt lelkek, a Sluagh, pedig nyugatról érkeztek, hogy a házakba is betörve lelkeket vigyenek el magukkal.
Persze nem minden ilyenkor visszatérő holt lélek volt veszélyes.

Élt olyan hagyomány is, amiben vacsorára hívták az ősöket, azt remélve, hogy a család kapcsolatba tud lépni velük.

A felnőttek számba is vették az elmúlt év eseményeit, hogy tájékoztassák a holtakat, mi minden történt velük.

Gyújts tüzeket!

Az ősi keltáknak négy negyedéves tűzfesztiválja volt, ezek közül a samhain a legjelentősebb. A betakarítás során hagyták kialudni az otthoni tüzeket, majd a munkák végeztével összegyűltek, és a druidák (papok, gyógyítók és tudósok egyben) meggyújtották a máglyát – ami a nap fényét szimbolizálta. Az ünneplők ebből a tűzből vittek haza, és ezzel gyújtották újra az otthoni tüzet. A korai feljegyzések szerint a samhain még három napos, kötelező ünnep volt, és aki elmulasztotta, azt halállal, betegséggel büntethették az istenek.
A középkorban a samhain is átalakult és a nagy rituális ünnepből sokkal személyesebbé vált. A máglyák megmaradtak, de már elsősorban azért gyújtották őket, hogy megvédjék a családokat a tündérektől és a boszorkányoktól. Ekkoriban kezdett elterjedni az a bizonyos faragott lámpás is. Ehhez eredetileg tarlórépát, takarmányrépát vagy céklát használtak, később az írek cserélték le tökre.

A másvilágról érkező veszélyes lények miatt samhain éjszakáján tilos volt útnak indulni.

 Ha valakinek mégis mennie kellett, ilyen lámpást vitt magával.

19. századi illusztráció a samhainról. (Forrás: Bildagentur-online/Universal Images Group via Getty Images)

Egyházi rendelkezések a szentekről és a holtakról

Bevett gyakorlat volt, hogy amikor a kereszténység elkezdett megerősödni a pogány közösségekben, az egyházi vezetők a helyi ünnepeket is elkezdték átformálni. Így történt a samhainnel is.
A 8. században III. Gergely pápa a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok emléknapját november 1-jére helyezte át – már valamennyi szent ünnepeként. Ez a 9. században lett kötelező ünnep a Frank Birodalomban, amit aztán megörökölt a Szent Római Birodalom (azaz a Német-római Császárság) is.
Azt, hogy november 2-a legyen a holtaknak szentelve, Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezte 998-ban. A logika az volt, hogy ha mindenszentek napján ünnepeljük az üdvözült lelkeket, akkor egy nappal rá valamennyi elhunytról is emlékezzünk meg. A nyugati szerzetességet megújító cluny reformokkal együtt a halottak napjának szokása is elterjedt Európában, majd a 14. században hivatalossá is tették. (A teljesség kedvéért itt érdemes közbeszúrni, hogy akad olyan tudós, aki szerint a samhain elsősorban betakarítási ünnep volt, és a november 1-jei dátumot germán szokások miatt választhatta az egyház.)

És a halloween?

A halloween már igazi kevert ünnep, hiszen a kelta elemekre hatott a római hódítás, így beleolvadhattak a mediterrán szokások is. Pomona, a gyümölcsfák és kertek istennőjének ünnepe, a Parentalia, azaz a holtak fesztiválja és a Lemuralia nevű, kvázi ördögűzés is. Az elfakuló samhain mellett megerősödő halloweent az 1840-es években a sok elszegényedett ír kivándorló vitte magával Észak-Amerikába, ahol a 20. század folyamán vált egyre népszerűbbé.
Ma, ha a csokivadász gyerekek jelmezei, a horrorisztikusra vagy viccesre faragott töklámpások esetleg a műanyag csontváz- és pókhálódíszek mögé nézünk, valami nagyon ősit és egyetemeset találunk.

A halloween lényegében ott dobog az az ősi emberi igény, hogy ahogy egyre mélyül a sötétség, nevetéssel űzzük el a félelmeinket, és megszelídítsük, ami ijesztő.

Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.

(Kiemelt kép: A samhaint máglyákkal, tánccal és színházzal ünneplők Glastonburyben, 2017 november 4-én. Fotó: Matt Cardy / Getty Images)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!