A nagyszülőknél azért is jó lenni, mert ott sok minden máshogy van, mint otthon. Sokszor lazább a gyeplő, több az édesség és nincsenek olyan szigorú szabályok. De mi van akkor, ha a nagyszülőknél a különbözőségek nem apróságokban nyilvánulnak meg, hanem ezeknél sokkal súlyosabb kérdésekben?

A szülők és a nagyszülők közötti különbségek sokfélék lehetnek, és bár vannak köztük idegesítő, veszekedésre is okot adó dolgok, általában olyan nagy tragédia nincsen ezekből. Biztosan sokaknak van a környezetében például olyan vega/vegán család, ahol a nagymama képtelen ezt elfogadni, és titokban (vagy nem titokban) felvágottat ad az unokájának. Mi most nem ezekről szeretnénk beszélni. Hanem az olyan esetekről, amelyekben olyan ideológiákat közvetítenek a nagyszülők, amelyek a szülők számára teljesen elfogadhatatlanok. Vajon ennek milyen következményei lehetnek? Érti vajon a gyerek, amikor őket idézve valami erős dolgot mond mások előtt vagy szimplán csak otthon? És mi lesz ebből hosszútávon? Ha például egy gyerek, akinek a nagymamája kirekesztően beszél a kisebbségekről, gyakran hallja ezeket a gondolatokat, ő is kirekesztő lesz majd, ha felnő?

A nagymama és a rasszizmus esete

Nemrég találkoztam egy történettel, amelyben egy anyuka, aki nyolcéves kisfiát egyedül neveli, azzal szembesült, hogy az apósa és az anyósa, akik különben szeretettel és segítőkészen foglalkoznak a gyerekével, napi szinten fajgyűlölő, kirekesztő, gyűlöletkeltő gondolatokat közvetítenek felé. Így foglalta össze a gondolatait:
„Kezdetben az előnyeit láttam annak, hogy a kisfiamnak szinte minden nagyszülője teljesen más világnézetet vall, más és más dolgokban hisz. Azt gondoltam, és ez jó darabig így is volt, hogy a kisfiam csak nyitottabb lesz, és több oldalát ismeri meg a világnak. Mostanában kezdem, kezdjük megtapasztalni azt, hogy egyes szélsőséges gondolatok sokszor bántóak tudnak lenni, és károsak ránk nézve. Például egyetlen rasszista tartalmú megjegyzéssel el lehet bizonytalanítani egy amúgy mindenféle emberre nyitott kisgyereket, és én is magyarázkodásra kényszerülök, amikor az eddig megkérdőjelezhetetlennek hitt, a kisfiam által imádott nagyszülőt hirtelen olyan megvilágításba kell helyeznem, hogy talán nem jól gondolkozik bizonyos dolgokról.

Nehéz egy kisgyereknek elmagyarázni, hogy amíg az egyik nagymamánál nem érdemes ezt vagy azt megkérdezni vagy kimondani, mert vita lesz belőle, addig a másik nagymamánál miért tudunk ezen ugyanaznap este nevetni.

És nehéz kontrollálni, hogy az ellentétesen gondolkodó nagyszülők közt is megmaradjon a gyerek és a saját érdekemben a jó viszony, miközben egy családi eseményen esetleg feszült figyelemmel kell lavírozni bizonyos témák elkerüléséhez, vagy mediálni a többféle álláspontot. A kezdeti sokszínű nagyszülői nevelés egy idő után feszültségekhez vezethet, amelyben a felek nem tudnak közeledni egymáshoz, és neked kell megtalálnod köztük azt az egyensúlyt, azt a középutat, ami a saját életetekre is adaptálható, és közben senki sem bántódik meg. Egy idő után ugyanis úgyis az lesz sajnos, hogy a korral a nagyszülők egyre kevésbé lesznek nyitottak, rugalmasak és kíváncsiak más világnézetre, egyre inkább bemerevednek ezek az álláspontok. Te pedig csak állsz a buszmegállóban picit pironkodva, amikor például a liberálisabban gondolkodó nagymamától megkérdezi a kisfiad, hogy ››ugye mami, szerinted sem jó, hogy annyi fekete játékos van a Fradiban magyarok helyett?‹‹”
A gyermekpszichológia egyik nagy alaptézise, hogy amit a gyerek otthon tapasztal, annak elsöprő ereje van. Nem az a lényeg, hogy mit mondunk, mit tanítunk a gyerekünknek, hiszen az igazi véleményünk ott van minden kézmozdulatunkban, minden szemrebbenésünkben. Annak, ahogyan a világban létezünk, a gyerekünk minden apró mozzanatát látja. Elég egy kis mozdulat, például ahogy kicsit arrébb húzzuk a kezét, ahogy megyünk az utcán, és ő abból már tapasztalatokra tesz szert. Sokszor nem is tudjuk, mennyit. Egy gyerekre minden hatással van, ami körülveszi. És nagyon sokszínű azoknak a benyomásoknak a köre, amelyek hatnak rá. Az otthonon, a szűk családon kívül ott van a tágabb család, a szomszédok, a környékbeliek, az első gyerekközösségek, amelyekbe bekerül. Gondoljunk csak bele, milyen furcsa, amikor először hallunk a szájából valami olyan szót, amit még nem hallottunk tőle, amit máshol, másoktól tanult!

És persze itt is a szülők felelőssége a legnagyobb, hiszen a gyerekre az van a legnagyobb hatással, ami az érzelmileg legjelentősebb személyektől érkezik, és ami nem tanítás, hanem megélt tapasztalat.

Papolhatok tehát akármit, ha a cselekedeteim nincsenek ezzel harmóniában, akkor minden szavam falra hányt borsó lesz.

Az influenszerség csúcsa: a család

Egy gyerek életében a család hatásai a legerősebbek. Kisgyerekkorban ez többszörösen igaz, hiszen ekkor még tulajdonképpen a családon kívül nincs is élet a gyerek számára. Aztán később, ahogy változik a családhoz való viszony, úgy bővül azoknak a köre, akik példát mutathatnak. Kamaszkorban nagyon fontossá válik a többiek hatása, de amikor ez lecseng, általában a gyerek mégiscsak megérkezik ugyanoda, ahol nagyon sok olyan elem van, amit a szüleitől tanult. Amit pedig mindenképp máshogy szeretne csinálni, azok tudatosodnak benne. Fontos, hogy az, hogy bővül azoknak a köre, akik hatást gyakorolnak a gyerekre, az sokféle lehetőséget is jelent, hogy kicsit tudatosabban lásson rá arra, amiben felnőtt, és ebből a nézőpontból kicsit átértékelve a dolgokat ezeken változtasson is, ha neki úgy illeszkedik jobban.
Az, hogy egy gyerekre mennyire hatnak a családtagok, nagyon erősen életkorfüggő. De eljön az a kor, amikor ő is észre fogja venni ezeket a különbözőségeket, és ilyenkor ezekről nagyon jókat lehet beszélgetni. A szülőnek nagyon nagy szerepe van abban, hogy segítse gyerekét, hogy a megélt ellentétekkel kapcsolatban ne nyers ellentmondások legyenek benne.

Minden kisgyerek szent meggyőződése, hogy a világ olyan, amilyen az ő családja. És ahogy növekszik, úgy tágul a látóköre, érzékeli, hogy a világ sokkal többfélébb.

Végül is a felnőttkornak is az az egyik legszebb feladata, hogy összeérleljük magunkban ezt a sokféleséget, és valami olyat állítsunk össze belőle, amellyel többé-kevésbé kiegyensúlyozottabban tudunk együtt élni.

Nagyi, inkább azt meséld, amikor…

A kirekesztő nagymamára visszatérve, egy bizonyos kor után egy gyerek észre fogja venni, hogy amit a nagyszüleinél hall, az merőben más gondolatiság, mint amit otthon. A gyermekpszichológusok szerint itt jön képbe a beszélgetés óriási ereje. Nagyon fontos, hogy amikor erről beszélgetünk a gyerekkel, próbáljuk meg azt is együtt megérteni, hogy vajon a másik miért gondolkodik akár ilyen szélsőségesen is. A gyerekekkel tényleg nagyon klassz beszélgetéseket és vitákat lehet folytatni. Felvethetünk olyan kérdéseket, hogy vajon miért úgy gondolkozik a másik? Milyen hatások érhették, ami miatt így alakult a véleménye? Megmutathatjuk, hogy ezek is fakadhatnak félelemből vagy rossz tapasztalatokból. Szülőként mellé lehet tenni ezeknek a gondolatoknak, hogy ezekkel én nem értek egyet, ez nagyon fontos. Fontos, hogy szavakkal is kifejezzük erkölcsi ítéleteinket, azaz hogy szerintünk mi a jó és mi a rossz.

Azt mondani, hogy a nagymamád hülyeséget beszél, ugyanolyan, mint a kiinduló helyzet, amit bírálni szeretnénk.

A lényeg, hogy azt lássam, mi van a gyerekemmel, neki ez hogyan csapódott le, mit szólt ehhez. Lehet saját példákat is hozni a mi általunk megélt tapasztalatokból, elmesélni, hogy amikor mi találkozunk hasonló helyzettel, azt hogyan éljük meg.
Kíváncsiságból beütöttem a Google-be angolul, hogy „rasszista a nagymamám”. Nem kis meglepetésemre cikkek tucatjai szólnak erről, a világ különböző tájairól. A Washington Post egyik cikkében is arra hívja fel a szakértő a figyelmet, hogy a szülőnek az a feladata, hogy azt átvigye valahogy, hogy a gyerek lássa, hogy elfogadjuk azt a személyt, akitől ezek a gondolatok származnak, de az intoleranciáját nem fogadjuk el. A cikkben szereplő szakértő azt is javasolja, hogy adjunk tippeket a nagyszülőnek, hogy miről meséljen, például hogy milyenek voltak a boltok az ő gyerekkorában, vagy hogyan kell azt a nagyon finom karácsonyi süteményt elkészíteni, és ezekre az unoka is valószínűleg nyitottabb lesz, mint a kirekesztő tanokra. És amikor majd nagyobb lesz, kirajzolódik benne, hogy szerinte kinek volt igaza.

(Illusztráció: Borzas Kata)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!