Isaurától Hasfelmetsző Jackig: miért ennyire vonzók a kosztümös filmek?

Mert hogy imádjuk a kosztümös filmeket, az nem vitás, elég csak rápillantani a mostani film- és sorozatkínálatra.

A kosztümös filmek divatja nem fakul, sőt, talán minden eddiginél népszerűbbek az 1700-as, 1800-as, 1900-as években játszódó történetek. Ha az ember felmegy a Netflixre vagy az HBO Go-ra, választani sem tud a kínálatból, szinte minden nemzet legyártja a maga kosztümös eposzát Koreától az Egyesült Államokig. Ráadásul korosztálytól és érdeklődéstől függetlenül találunk kedvencet, elvégre az ikonikus, régebbi darabok ugyanúgy megtalálhatók a streaming-szolgáltatók kínálatában, mint az újak, legyenek akár romantikusak vagy szóljanak bátor harcosokról. Nemrég jött ki például az Enola Holmes a Stranger Thingsből megismert Millie Bobby Brown főszereplésével: a Sherlock Holmes húgáról szóló film Nancy Springer azonos című regénysorozata alapján készült, Millie-n kívül pedig Henry Cavill és Helena Bonham Carter szerepelnek benne. Aztán ott a La Révolution című francia sorozat, az Utolsó cárok vagy a Foci mindenkié című brit széria, hogy tényleg csak néhányat említsek a legújabb kosztümös filmek közül. Az a közös ezekben, hogy régmúlt korokban játszódnak, amikor az élet cseppet sem volt habos torta (most sem az persze, de azért össze sem hasonlíthatjuk a mai, nyugati civilizációban élő ember kényelmét és körülményeit a 200 évvel ezelőtti helyzettel), illetve hogy szinte falják őket a nézők.

Henry Cavill, Sam Claflin, és Millie Bobby Brown az Enola Holmes című filmben(Forrás: IMDb)

A kosztümös film és a siker titka

Imádjuk tehát a kosztümös filmeket és sorozatokat. De vajon miért? Merő nosztalgiából, gondolhatod. De miért érzünk nosztalgiát olyan korok iránt, amelyekben nem éltünk, és amelyeket számunkra szinte felfoghatatlan szexizmus és rasszizmus uralt? Mert bizony erről van szó. Olyan korokban játszódnak ezek, amikor a nőknek nemhogy szavazati joguk nem volt, de teljes mértékben a férfiaknak voltak alárendelve, gyakorlatilag önállóan semmit sem vihettek véghez. Nem dolgozhattak, amikor pedig már tanulhattak, akkor is csak bizonyos szakmákhoz volt hozzáférésük. Az életben három szerep közül választhattak, illetve nem is választhattak, hiszen ahhoz, hogy ne vesse ki őket a társadalom, gyakorlatilag mindegyiket be kellett tölteniük: feleség, háziasszony/gazdasszony és anya.

Mégis olyanok ezek a kosztümös filmek, mint egy nagy doboz fagyi: néha egyszerűen megkívánjuk őket, majd kiélvezzük minden percüket.

Emlékszel még a Rabszolgasors című sorozatra? Persze, hogy emlékszel, még akkor is, ha nem is éltél, amikor itthon sugározták, vagy esetleg túl fiatal voltál ahhoz, hogy nézd. A manapság már problémásnak tartott (erről itt írtunk részletesebben) Elfújta a szél ugyan 80 éve forgott, mégis mindenki ismeri, ahogy a Jane Austen regényeiből készült sorozatok és filmek is rögtön beépülnek a popkultúrába. Louisa May Alcott nagy sikerű regényét, a Kisasszonyokat például számtalanszor filmre vitték az elmúlt száz évben. Állítólag már 1917-ben is, bár az a kópia elveszett, aztán 1918-ban, majd 1933-ban, 1949-ben, majd jött 1994-ben az ismert verzió Winona Ryderrel, Susan Sarandonnal, Claire Danesszel és Christian Bale-lel a főszerepben, végül pedig a tavalyi: Greta Gerwig rendező ismertette meg a March lányok történetét egy újabb generációval. Sorozatként, animációs sorozatként is feldolgozták, talán az egyik legtöbbször megfilmesített kosztümös regényről van szó. A nővérek története izgalmas persze, de mit sem érne az egész a nonkonformista Jo March nélkül. 

Saoirse Ronan és Timothée Chalamet a Kisasszonyok című filmben. (Forrás: IMDb)

A March család történetét biztosan nem ismernénk annyian, ha nem lett volna benne a lázadó Jo, ahogyan Anne Shirley sem lenne több mint száz éve a mindenkori kislányok példaképe, ha Avonlea-ban marad és decens családanyává válik.

Ezekben a kosztümös drámákban szinte mindig van egy olyan szereplő (általában nő), aki fittyet hányva kora elvárásaira az önmegvalósítás útját választja, ha másban nem is, a szerelemben. Ha egy film kosztümös, műfajok felett áll: legyen akár egy Hasfelmetsző Jack történet vagy romantikus eposz, tódulunk a moziba vagy a képernyő elé. Már csak néhányat kell például aludni, és újabb darabot izgulhatunk végig: október 22-én érkezik a Netflixre a The Alienist (Az elmeorvos) című sorozat második évada. Az első évadban a Daniel Brühl által alakított Dr. Laszlo Kreizer elmeorvos segít a rendőrségnek elkapni egy sorozatgyilkost a 19. század végének New Yorkjában. (A sorozatot egyébként Budapesten forgatták, nemcsak épített díszletben, hanem szerte a városban, érdemes figyelni, hogy felismered-e a helyszíneket!) Izgalmasan a sztori, de korántsem lenne annyira izgalmas, ha nem egy lány lenne az egyik főszereplője: a Dakota Fanning által játszott asszisztens az első nő, aki a New York-i rendőrségen dolgozik, és ravaszságával, talpraesettségével és persze lázadó attitűdjével nagyban hozzájárul a bűntény felderítéséhez, hogy aztán a hamarosan érkező második évadban még fontosabb szerepe lehessen.

Dakota Fanning Az elmeorvos című filmben. (Forrás: IMDb)

Adott tehát egy vagány nő, aki büszkén bizonyítja, hogy semmivel sem ér kevesebbet, mint férfitársai: ez az egyik olyan pont, ami romantikus történetet és hátborzongató, gyilkossági nyomozást is összeköt a kosztümök világában. De milyen okokból kattanunk még ezekre a filmekre?

Gyönyörködtet, mert érdekes

Régmúlt korok igazságtalan társadalmi berendezkedése ide vagy oda, a nézőt valahogy mindig elbűvölik a letűnt korszakokból származó sikertörténetek, imádjuk nézni a régi hagyományok megelevenedését, és ha eredeti nyelven nézzük ezeket a műveket, vicces hallatni a régimódi beszédet is. A gyönyörű ruhák, amiket nekünk már eszünk ágában sem lenne viselni, a pazar díszletek mind-mind elvarázsolják az embert, és ha csak a gondolat erejéig, de remek módjai egy kis időutazásnak. Amíg pedig nem találják fel az időgépet és indulnak turistautak a múltba (vagy nem építenek fel egy olyan kalandparkot, mint amilyet a Westworld című sorozatban megismerhettünk), ez az egyetlen módja annak, hogy lássuk, milyen volt régen az élet.

Kiszakít a mindennapokból

Mi sem vonhatná el jobban a figyelmünket a kimerítő mindennapokról, mint egy kis múltbéli utazás, amikor sem telefonok, sem internet, de ostoba összeesküvés-elméletek sem fárasztották az ember agyát. Szinte felüdülés az akár több száz évvel ezelőtt élt emberek kalandjait figyelni, és elképzelni, mennyivel egyszerűbb lehetett az élet (vagy legalábbis bizonyos szempontból egyszerűbb lehetett) akkoriban. Amúgy is hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy régen minden jobb volt, egy jó kis kosztümös dráma egyszerű világát nézve tényleg beleélhetjük magunkat ebbe a (tév)képzetbe.

Micsoda történetek!

Ha már hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy régen jobb volt az élet, akkor bizony a régi szerelmi történeteket is valahogyan szebbnek, tisztábbnak látjuk. Persze az, hogy a valóságban, csakúgy, mint ezekben a történetekben megannyi nőt kényszerítenek férjhez olyan emberhez, akit nem szeret, nem zavar bennünket. Az abroncsos szoknyák árnyékában valahogy még ezt is olyan reménytelenül romantikusnak látjuk, holott nyilvánvalóan minden romantikát mellőzött ez a gyakorlat. Ezek a sztorik általában tele vannak intrikával, szerelmi háromszögekkel, méghozzá olyanokkal, amelyek ma teljesen elképzelhetetlenek lennének, és ahogy nézzük őket, szeretjük azt hinni, hogy igenis létezik nagy, minden akadályt legyőző szerelem, ami aztán ugyanolyan halhatatlan, mint ezek a régi történetek.

Keira Knightley a Büszkeség és balítélet című filmben. (Forrás: Port.hu)

Tudjuk, hogy nem igaz, de főleg ezért szeretjük

A kosztümös filmek általában tehát a múlt esztétikájára összpontosítanak, nem pedig az akkori élet valódi nehézségeire – ezek általában csak holmi fűszerként szolgálnak, hogy mégse legyen olyan habkönnyű a történet. Egyébként általában rezonálnak is napjaink történéseire, de a múlt biztonságos távlatából teszik. Ezek a kosztümös filmek, regények és sorozatok mindig egy ragyogó, idealizált formái a múltnak, amelyből csak az érdekel bennünket, hogy miben volt az jobb, mint a mi mindenkori jelenünk. Hogy javarészt sokkal kellemetlenebb lett volna akkor élni, az ilyenkor nem számít. És hát pont ez a lényeg. Utáljuk, hogy ennyire komplikált a világunk és vágyunk vissza olyan korokba, amelyeket csak történelemkönyvekből ismertünk, és lehettek bármilyen igazságtalanok és rosszak, ez a legkevésbé sem érdekel bennünket, hiszen a tévé vagy a mozivászon előtt ülve semmit nem kapunk meg annak a kornak a valós problémáiból. Csak annak az illúzióját, hogy akkor bezzeg tiszta volt a levegő és kevesebb a stressz, és volt lehetőség arra, hogy az ember bizonyítsa, ha valamiben különleges. Ha mi magunk nem is merünk mindig kiállni az igazunkért vagy az elesettek érdekében, megteszik ezt helyettünk ezek a múltbéli hősök. És amíg ezekkel a hősökkel azonosulunk, addig is elhisszük, hogy nem kell holnap munkába rohanni, hogy nem csörren meg mindjárt a telefonunk, vagy hogy tettünk valamit saját magunkért.

Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.

(Kiemelt kép: nőklapja.hu)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!