Kisgyerekkel a karjai közt sietett a sárban, a kutatók most megfejtették, mi történt

Nem is gondolnánk, mi minden olvasható ki a lábnyomainkból.

Mi történt?

Tízezer éve egy nő vagy kamasz vágott át egy saras területen, miközben egy totyogó kisgyereket cipelt. A lábnyomaik megkövesedtek, a kutatók pedig rekonstruálták, mi történt az útjuk során.

Miért fontos ez?

Mert ez nem egy sír vagy táborhely maradványa, hanem bepillantást nyújt az ősember egy teljesen egyszerű életeseményébe. A nyomokból történet rajzolódik ki.

Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:

  • Mit tudunk az őskori vándor és a kisgyerek útjáról?
  • Milyen vadállatok keresztezték a vándor nyomait?
  • A nyomok alapján mit játszottak a környéken élő gyerekek?

Egy alacsony nő – vagy kamasz fiú – szelte át a nyílt lapályt. Sietett, mert a környéken vadállatok jártak, ő pedig egy kisgyereket tartott a karjaiban. Megcsúszott a sárban, de csak ment tovább, hogy jó másfél kilométerrel távolabb letegye a gyereket és egyedül térjen vissza.
Mindez több mint 10 ezer évvel ezelőtt történt, ám a Quaternary Science Reviews folyóirat cikkében izgalmas részletességgel sikerült rekonstruálni. A cikk különlegessége az, hogy nem egy sírról vagy táborhely maradványáról van szó, hanem közvetlen bepillantást nyújt egy őskori eseménybe.

A jégkorszaki jelenetben egy nő, aki az ősi Otero-tó partján a sárban hagyja a nyomokat. (Fotó: National Park Service)

Az őskőkor végefelé – 11-13 ezer évvel ezelőtt – emberek és állatok több százezer nyomot hagytak a sárban az egykori Otero-tó partján, írja a Smithsonian Magazine. Az új-mexikói White Sands Nemzeti Parkban 2018-ban találták azokat a megkövesedett lábnyomokat és más bizonyítékokat, amik őrzik ennek a vándornak az emlékét. A mostani tanulmány az elmúlt két évben feltárt részleteket mutatja be. Például, hogy a nyomok alapján hogyan mozdult el a vándor súlypontja, amikor a kisgyereket az egyik oldaláról a másikra vette át.
Arról, hogy mit tett a vándor, a lábnyomai mélysége és alakja árulkodik. Matthew Robert Bennett és Sally Christine Reynolds, az angliai Bournemouth Egyetem kutatói szerint a gyerek cipelése miatt a felnőtt lábnyomai szélesebbek, és jellegzetes banánformájúak, amit az okoz, hogy a láb kifelé forog.

A kutatók szerint minden egyes lábnyomnak saját története van.

Itt megcsúszott a vándor, ott kikerült egy tócsát. Az út bizonyos pontjain ráadásul a kisgyerek lábnyomai is megjelentek, valószínűleg azért, mert a vándor letette, hogy testtartást válthasson vagy megpihenhessen. Utóbbira már csak azért is szükség volt, mert az út nagy részében a vándor 5 km/órás sebességgel haladt, ami a nedves, sáros talajt figyelembe véve elég lenyűgöző ütem.

A visszaúton a felnőtt vagy kamasz ugyanarra ment, csak már a kisgyerek nélkül. A kutatók elmélete az, hogy a vándornak konkrét uticélja volt, ami valamiféle társadalmi hálózatra enged következtetni. Feltételezik, hogy biztonságos helyre akarta vinni a gyereket. Talán beteg volt? Vagy visszavitte az anyjához? Mindez már csak spekuláció, ezekre a kérdésekre soha nem kapunk választ.
Amire viszont igen, hogy a megkövesedett lábnyomok arról is árulkodnak, hogy mielőtt a vándor visszatért volna, két nagyobb állat is keresztezte az ösvényét.

A vadállatok és gyerekek emlékéről mesél a föld

Egy óriáslajhár ment arra, a nyomaiból pedig a tudósok bizton állítják, hogy az állat tisztában volt azzal, hogy emberek vannak a környéken. Ahogy a vándor lábnyomaihoz közelített, egy ponton felemelkedett a hátsó lábaira, hogy szimatoljon, veszélyben van-e. Csak ezután haladt tovább.
A másik állat egy mamut volt, ami egyenletes ritmusban sétált keresztül az emberi nyomokon, azaz semmilyen jelét nem adta annak, hogy észrevette volna őket – vagy törődött volna velük.
A White Sands Nemzeti Parkban található a világon a legtöbb emberi és állati lábnyom a legutóbbi jégkorszakból. A tudósok már 60 éve találtak itt lábnyomokat, de csak az utóbbi évtizedben kezdtek velük intenzíven foglalkozni, amikor az erózió hatása nyilvánvalóvá vált.
A nyomokkal foglalkozó nemzetközi kutatócsoport az őskori ember életének sokféle emlékét megtalálta. Például arról, hogy az embergyerekek a kb. négy tonnás és hat méter magas óriáslajhár lábnyomaiban gyűjt tócsákban vagy a mamutnyomokba ugrálva játszottak.

Amikor az ember megérkezett Amerikába

A kutatók szerint a vadászó-gyűjtögető ember Ázsiából a Bering-szoroson át vándorolt az amerikai kontinensre 40-17 ezer évvel ezelőtt, amikor a tengerszint jelentősen csökkent ezen a területen. A feltételezések szerint ezek a csoportok azóta kihalt állatok csordáit követték a másik kontinensre. Az Amerikában eddig feltárt legkorábbi táborhelyek Alaszkában és Yukonban találhatók, ezek kb. 20 ezer évesek. Hogy pontosan mikor és hogyan népesült be a kontinens, még nem tisztázott, folyamatosak a kutatások és a szakmai viták. A déli területekre valószínűleg a Csendes-óceán partvidékén jutottak el gyalog vagy primitív hajókon, több ezer év alatt. Amit ki lehet jelenteni, hogy a legutóbbi jégkorszak végefele, 16-13 ezer évvel ezelőtt már az egész amerikai szuperkontinensen éltek emberek.

Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.

(Kiemelt kép: National Park Service)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!