Amikor a gyerekkor felér egy háborús traumával – Sándor Anna ajánlója

Az önpusztítás poklait nem a semmiből teremtjük, hanem gyakran a felmenőinktől örököljük. Amikor a botrányt botrányra halmozó Shia LaBeouf kényszerelvonóra került az alkoholproblémái miatt, végre szembe kellett néznie a traumatikus gyerekkorával és a sebekkel, amiket az apja okozott neki. A végeredmény pedig egy univerzális erejű, megrendítő dráma lett.

– Tudod, hogyan kell finoman becsukni egy ajtót?
– Persze, egy kézzel húzod, a másikkal tolod.

A fenti beszélgetés egy elvonón zajlik le terapeuta és páciens között, és azt illusztrálja, mit jelent együtt élni annyi elfojtott feszültséggel, ami még a legegyszerűbb cselekedetekben is felbugyog. Mert bevágni az ajtót, ó, igen, az átmenetileg lecsapolna némi stresszt. A finom mozdulatokhoz viszont erősen ellen kell tartani az agressziónak.
De mégis hogy jut valaki ilyen állapotba? És lehetséges, hogy gyerekek is szerezhetnek olyan súlyos lelki sebeket a szüleiktől, hogy felnőttként poszttraumás stressz szindrómától szenvedjenek (PTSD)? Csak hogy egyértelmű legyen a kérdés súlya, a PTSD-t eredetileg a háborúkhoz és a katonai veteránokhoz kötötték. Az Édes fiam (Honey Boy) című film válasza az utóbbi kérdésre határozott igen. Azaz tulajdonképpen nem is a film állítása ez, hanem a benne feltűnő pszichológusé. Az Édes fiam csupán kifejti, hogy juthat valaki olyan mélyre, hogy még egy ajtót is nehezére essen erőszak nélkül becsukni.
Az Édes fiamat részben az teszi a bántalmazott gyerekkor olyan pontos látleletévé, hogy ez egy személyes vallomás: Shia LaBeouf önéletrajzi ihletésű filmje, a születése körülményei pedig legalább annyira fontos részét képezik a filmnek, mint a fő történetszál.

A szép reményekkel induló LaBeouf-öt Hollywood egyik fiatal tehetségeként tartották számon, karrierjét olyan állomások szegélyezik, mint a Transformers-filmek, a Fury, a Fékezhetetlen, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága vagy A nimfomániás 1-2. Amikor bő tíz éve viszont szó szerint elkezdte szétverni a karrierjét, az önpusztítás olyan örvényébe jutott, hogy megjósolhatatlan volt, felépül-e valaha. Gyógyszertári és szállodai verekedésekről, botrányos nyilatkozatokról, határfeszegető művészi performanszokról számolt be a sajtó, a vége pedig az lett, hogy 2015-ben kényszer-rehabilitációra kellett mennie egy New York-állambeli intézménybe. LaBeouf úgy gondolta, mindössze a súlyos alkoholproblémájával lesz dolga, így amikor a terapeutája PTSD-t állapított meg nála, először el sem akarta hinni. Ugyan mitől?

Az egyetlen dolog, amit apámtól kaptam, és ami valamennyire is értékes, a fájdalom

mondja az Édes fiamban LaBeouf felnőttkori alteregója a pszichológusnak – kritikusan csavarva egyet azon a közhelyen, hogy az igazi művészethez elengedhetetlen a szenvedés.

Lucas Hedges (Forrás: IMDb)

Ez a mondat egyébként a valóságban is elhangzott, a közös munka egy pontján ugyanis a terapeuta arra kérte a színészt, kezdje el leírni, milyen emlékei, gondolatai vannak az apjáról. LaBeouf hamarosan már a forgatókönyvön dolgozott, és még az elvonóból el is küldte néhány filmes ismerősének. A videoklip rendező, izraeli Alma Har’el azonnal válaszolt: ezt meg kell filmesíteni.

Az eredmény pedig messze több, mint egy mélyfúrás LaBeouf gyerekkorába, hiszen egyetemes érvényűen mutatja be, milyen védtelen egy gyerek a súlyosan alkalmatlan és bántalmazó szülő mellett.

Szerencsére a film nem áll meg az apa felszínes hibáztatásánál, hanem képes rendszerben gondolkodni. Azaz, hogy ezek a szülők nem a semmiből teremnek, hanem ők maguk is áldozatai a korábbi generációk ártó mintáinak. Ez ugyanakkor nem felmentés a számukra. A film abban is elég világos, hogy miért kell szembenézni a káros mintákkal: ha feldolgozatlanul hagyjuk őket, mérgező programként irányítják a tetteinket, és átörökítjük őket a gyerekeinknek is.

Az Édes fiamban LaBeouf gyerekkori alteregója, Otis a veterán, ex-alkoholista, de drogos, lecsúszott apjával, Jamesszel él egy lepukkant városszéli lakóparkban, onnan motoroznak naponta a forgatásokra. Hiszen a gyerek tehetséges, az egykori rodeóbohóc apa pedig a fián keresztül akarja megvalósítani szórakoztatóipari ambícióit. A kapcsolatuk egészségtelen szimbiózisában felborulnak a szerepek, hiszen a kisfiú keresetéből él az apa is, és helyzetek sorában a mindössze 12 éves gyereknek kell felnőttként viselkednie. Az apa nem egyszerűen alkalmatlan, hanem teljesen elveszett és zavarodott a saját szülői feladatait és egyáltalán az életét illetően. A maga módján még próbál is vigyázni a gyerekére, és a meghittebb pillanatokban együtt cigiznek vagy megismerteti a fiát a marihuánával. De leginkább megállás nélkül szekálja, verbálisan és fizikailag is bántja. Különösen szomorú, ahogy a férfiasság megörökölt és eltorzult elvárásai lecsapódnak benne. Képtelen elviselni a fia könnyeit, ezért ráförmed, hogy a fiúk nem sírhatnak. Amikor pedig kézen fogva mennek valahová, gyorsan elengedi a fia kezét, mielőtt meglátnák őket így, és őt esetleg puhánynak tartanák. Végtelenül féltékeny a fia szociális mentorára, akinek vele ellentétben sikerült felkapaszkodnia, és hátrányos helyzetű gyerekből sikeres szakemberré válnia – ezt a frusztrációt pedig abban vezeti le, hogy pedofíliával vádolja a mentort, és elzavarja.

Minél inkább szembesül az apa a saját szülői kudarcával, annál erőszakosabb lesz – miközben a kisfiú csak arra vágyna, hogy szeresse őt és ezt a szeretetet ki is tudja fejezni.

Noah Jupe (Forrás: Port.hu)

A film legszomorúbb jelenetei azok, amikor a kis Otis gyakorlatilag könyörög az apjának, hogy legyen igazi apukája.
Az Édes fiam tehát, miközben szívszorítóan hitelesen és árnyaltan beszél a bántalmazó szülőktől és a bántalmazott gyerekekről, LaBeouf terápiás munkájának kiteljesítése is. Ez lett Alma Har’el első egész estés rendezése, és az ő ötlete volt, hogy LaBeouf ne csak forgatókönyíróként tűnjön fel a filmben, hanem játssza el a saját apját. Egy sokatmondó anekdota szerint, miután hét évig egyáltalán nem álltak szóba egymással, LaBeouf elment az apjához, hogy engedélyt kérjen a filmhez. Azt viszont nem merte neki elárulni, hogy ő alakítaná, ehelyett azt mondta, hogy Mel Gibson lesz az. Ez részben igaz is volt, mert megkereste Gibsont a szerep miatt, aki viszont soha nem írt neki vissza. Az apja tökéletesen boldog volt a választástól és beleegyezett a forgatásba. Később azt nyilatkozta, nagyon büszke a fiára.
És lehet is. Az Édes fiamban LaBeouf élete eddigi legerősebb alakítását nyújtotta. Nem az a kicsit naiv, kicsit bárgyú kamaszarc, amilyennek megismertük, és sokkal mélyebben el tudott tűnni a szerepben, mint eddig valaha. Nála már csak partnere, a 12 éves Otist alakító Noah Jupe játéka lenyűgözőbb – LaBeouf azt mondta erről Jimmy Kimmel műsorában, hogy a kissrác annyira tehetségesen alakította őt, hogy szinte átérezte az apja hajdani féltékenységét.

(Az Édes fiam megtekinthető az HBOGO kínálatában.)

Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.

(Kiemelt kép: Shia LaBeouf  Forrás: IMDb)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!