Készülj az új időszámításra! (x)

Miért nem mondta ezt nekem senki? Ez az a mondat, hangzik el legtöbbször, amikor elkezdek valakivel beszélgetni a menopauzáról és kiderül, hogy a tünetek akár már 35 éves korban elkezdődhetnek. Felkészülni a változókorra hasznos, és egyben életmentő. Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor Nagykövet cikke.

Minden úgy kezdődött, hogy megőrültem. Csak ezzel tudtam magyarázni, hogy miért üvöltök fejhangon, és közben úgy érzem, hogy mindjárt felrobbanok, ha azonnal nem vághatok földhöz valamit. Jézusom, ez nem én vagyok, valaki átvette felettem az irányítást, mi történik velem? Morfondíroztam később, mikor már lenyugodtam és szégyenkezve ültem az ágy szélén. Pedig csak annyi történt, hogy a férjem megkérdezte, hol a biciklis zoknija.

Már egy ideje éreztem, hogy valami történik velem, de arra fogtam, hogy az új szerelem és az országváltás izgalma visel meg, és inkább nem foglalkoztam a fura hangulatváltozásaimmal, vagy azzal, hogy nem tudok lefogyni, vagy hogy néha vállalhatatlan dührohamaim vannak. 44 éves voltam, a menopauzáról fogalmam sem volt.

Egy nőgyógyászati műtét kapcsán, ahol megkérdezték, hogy menopauzában vagyok-e, és azt sem tudtam, mit válaszoljak hirtelen, ástam bele magam a témába és megállapítottam, hogy valóban megcsapott a menopauza előszele, a perimenopauza! Amiről szintén sosem hallottam még korábban. Ahogy mindenki más, én is úgy gondoltam, hogy a menopauza majd 50 körül jön.
Az igazság az, hogy a nők többsége nincs felkészülve a változásokra. Egyrészt mert egyszerűen nem gondolják, hogy a változókor már akár 40 körül is bekopogtathat, hiszen Magyarországon 50 éves korban történik meg általában a menopauza, vagyis amikor 12 hónapig nincs már menstruáció a hormonok lecsökkenése következtében.

Másrészt a társadalmunk nem igazán tolerálja az öregedést, gyakran még össze is mossa a menopauzával, – pedig a nőiesség nem korhoz kötött állapot -, és a menopauza beköszönthet a harmincas években is, az pedig még egyáltalán nem számít öregnek.

Míg a korábbi generációk nőtagjai nem igazán beszéltek a menopauzáról, talán azt sem tudták, hogy átélték a folyamatot, mert nem nagyon volt információjuk róla, mi már szerencsések vagyunk, hiszen egyre több helyen lehet hallani a menopauza szót.
A Vichy francia bőrápolási márka az első között nyújtott a menopauzában lévő nőknek termékeket, 1992 óta kutatja az érett bőr sajátosságait. A Neovadiol kollekció pontosan azt a szerepet tölti be, amire ebben az időszakban a bőrnek szüksége van: hidratálás és táplálás, és hogy segítsék és felerősítsék a bőr természetes védekező és megújító folyamatainak működését.
Vichy mostantól nem csak készítményeket hanem menopauza tudástárat is kínál az információkra szomjazóknak a honlapján “Mindent a változókorról” címmel.
A 15 év alatt felhalmozott kutatási tapasztalatok, menopauza szakértői interjúk bőrgyógyásszal, nőgyógyásszal, dietetikussal, és tudományos cikkek ingyen elérhetőek, holisztikus nézőpontból megközelítve a változókort. Bőrápolási tippek, életmódváltási tanácsok, wellness ötletek, és tudástár folyamatosan bővül.

Tudtad, a menopauza 3 fázisa alatt sokféle érzetet figyelhetsz meg, de az első változást a bőrödön fogod megtapasztalni?

A Vichy Neovadiol arcápolókat kifejezetten a változókori bőrre fejlesztették ki, hogy növeljék a bőr rugalmasságát, komfortérzetét és tömörségét.

A változókorral mindenki megvívja a saját csatáját, néhol biztosan veszítünk is, de a háborút megnyerhetjük, ha felkészülten állunk elébe. A menopauzán keresztülmenni (ami akár 10 év is lehet) nem egy kéjutazás, ezért nem érdemes barkóbázni, tényekkel felvértezve sokkal könnyebb lesz eligazodni, mert tudjuk, hogy mire számíthatunk és jobban tudjuk kezelni a tüneteket.

És ne feledd, az emberiség fele keresztülmegy a menopauzán, ne legyünk szégyenlősek beszélni róla.

További információ a változókorról és változókori bőrápolásról: ITT

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!