Amikor édenkert születik a pusztuló földön – Sándor Anna ajánlója

Egy sikeres Los Angeles-i házaspár búcsút mondott korábbi életének, és gazdálkodni kezdett egy elsivatagosodó területen. Izgalmas és lenyűgöző történetük legalább annyira szól a kitartásról, mint annak felismeréséről, hogy a természetben a sokféleség az Élet kulcsa.

Hamarosan elköltözünk. Húsz év budapesti élet után nagy lesz a váltás, a szorongás és az izgatottság kéz a kézben jár. Utóbbit leginkább az táplálja, hogy alig várom, hogy újra kertem legyen. A családomban természetes volt a kert, úgyhogy tudom, hogy a naptól felforrósodott, frissen szakított paradicsom ízéhez semmi sem ér fel. Hogy az érett őszibarack lédús, édes és szőrös. Hogy a vázában a kertből behozott virágok milyen kedvesen színesítik meg a szobát. Úgyhogy hétvégente a kertünket tervezgetem, hogy mi mindent ültetek majd bele. Valamikor egy kis gyümölcsös volt ott, de évtizedek óta nem foglalkoztak vele, elvadult, dudvás dzsungel lett. Sok munka lesz vele, ami majd megpróbál engem is, és türelemre tanít, ez borítékolható. És az is, milyen csodálatos lesz látni évszakról évszakra és évről évre, ahogy a kert termőre fordul és megszépül.
Szóval ha úgy vesszük, ennél jobbkor nem is láthattam volna A mi óriási kis farmunk című filmet. Viszont azt is őszintén hiszem, hogy nemcsak ilyen személyes apropóval élvezhető ez a történet, hiszen a legjobb természetfilmeket idéző képi világgal és igénnyel mesél.

Sőt, ennél a filmnél semmi sem fogja látványosabban bemutatni, miért mondják annyit a biológusok is, hogy a sokszínűség, a sokféleség az Élet kulcsa, és hogy a természet gyönyörűen bonyolult rendszerében minden mindennel összefügg.

Ezt a rendet az emberi tevékenység sokféle oldalról támadja és borítja fel – de a film szól arról is, hogy ha igazán elköteleződünk mellette, akkor a megbetegített föld is gyógyítható. Hogy kialakítható az az egészséges egyensúly, ami a természetet és benne az embert egyaránt gazdagítja.

A mi óriási kis farmunk / The Biggest Little Farm from BIDF on Vimeo.

Az iménti természetfilmes példa egyébként már csak azért is idevág, mert a rendező, az ötszörös Emmy-díjas John Chester ilyen filmek operatőreként dolgozott, mielőtt a feleségével teljesen új életet kezdtek. Hatalmas kalandjukat John meg is örökítette belülről, az első döntésektől fogva. A kamerája tehát afféle mozgóképes napló, ami ugyanúgy rögzítette a küzdelmes időszakokat, mint az idilli és vicces pillanatokat. Az eredmény pedig egy egyszerre jó humorú és játékos, ám kifejezetten elgondolkodtató dokumentumfilm, ami elég fordulatosan mesél ahhoz, hogy a másfél óra egyetlen pillanatát sem éreztem unalmasnak.

Amikor az értelmiségi pár gazdálkodni kezd

De hogy jött az ötlet, hogy a házaspár vegyen egy földet egy órára Los Angelestől, és elindítsa rajta a gazdaságát? Chester felesége, Molly séfként dolgozott, és az volt a specialitása, hogy a hagyományos recepteket a modern, egészséges életmód elvárásaihoz igazítsa. Molly régi álma volt egy saját farm, ahol minden megterem, amit a konyhájában aztán felhasznál. Az apropót végül az jelentette, amikor a pár megmentett egy kutyát az altatástól, de az egész napos ugatása – érthető módon – a szomszédokat nem tette boldoggá. Egy újabb albérletben ugyanez megismétlődött volna, ezért John és Molly gondolt egyet, és összeállította az ökofarmjuk tervét, ami három fontos célt fogalmazott meg:

  • szakítanak a mezőgazdaságban eluralkodott monokultúrás termeléssel, ami kizsákmányolja a földet;
  • a tudományos, ökológiai tudással felvértezve hagyományos, a biodiverzitásra támaszkodó gazdálkodást folytatnak;
  • úgy, hogy ebből meg is tudjanak élni.

A földet egy befektető segítségével vették meg, aki fantáziát látott a tervükben – igaz, ehhez előbb túl kellett lépni azon, hogy a családjaik és a barátaik, majd később a környékbeli farmerek is őrültnek tartják őket. Az első években Alan York, a hagyományos gazdálkodás szakértője segítette Chesteréket, és mindjárt az egyik lépésként eltüntette azokat a növényeket, amiket soha nem lett volna szabad arra a vidékre telepíteni, majd építtetett Chesterékkel egy hatalmas komposztálót. A siker ugyanis attól függött, hogy évek munkájával sikerül-e visszaadniuk magának a földnek az erejét.
A film nyolc év történetét meséli el, befogadható léptékűre zanzásítva azt a tengernyi feladatot, megpróbáltatást, tanulnivalót és örömöt, amin Chasterék keresztülmentek. Ami pedig minden jelenetet áthat, az a mély tisztelet a természet iránt. A törekvés, hogy megértsék, hogyan működik az egészséges ökológiai rendszer, amiben a természeti problémára a természetből megoldás is érkezik. A prérifarkas viszi a tyúkokat? Nevelj pásztorkutyát és emelj kerítést, hogy a prérifarkast a gyümölcsös felé tereld, és lám, segít megszabadulni a fák gyökerét pusztító rágcsálóktól! Annyira a virul a gyümölcsös, elszaporodnak rajta a csigák és már a fákat veszélyeztetik? Tereld ki a kacsákat a tóból, hiszen nekik a csiga a kedvenc csemegéjük. Avagy az ökoszisztéma a változatosságon és a sokféleségen keresztül egyensúlyban tartja saját magát. A mi óriási kis farmunk legkatartikusabb pillanata, amikor az első évek munkájának megkoronázásaként méhek tömegei jelennek meg a gazdaságban.

Olyanok, mint valami isteni jel vagy áldás, hogy igen, Chesterék jó ösvényen járnak.

Az Apricot Lane Farm történetét elmesélő A mi óriási kis farmunk 2018-ben debüált a Telluride Filmfesztiválon, de azóta megjárta már a Torontói Nemzetközi Filmfesztivált és a Sundance-t is. A mi óriási kis farmunk a Kaleidocs vetítéssorozat részeként október 1-jén látható a Toldi moziban. A vetítéssel egy időben távmoziban, online is meg lehet nézni. Külön izgalmas, hogy a vetítés után online bejelentkezik a beszélgetésre a film rendezője, John Chester.

(Kiemelt kép: jelenetfotó a filmből, IMDb)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!