Nagy esküvő helyett lakóautót épített egy pár, így a mézesheteket már négy keréken töltik

Natalie és Shervin nem hagyta magát, inkább megvalósították egy régi álmukat.

Mi történt?

Egy amerikai pár elhalasztotta az esküvőjét a járvány miatt, a pénzt pedig szerintük sokkal értelmesebben és kreatívabban sikerült felhasználniuk.

Miért fontos ez?

Ennek az esetnek sok jó tanulsága van: a felelős viselkedéstől a pozitív hozzáálláson át az alkotás öröméig.

Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:

  • Mi az a tiny house vagy apró ház mozgalom?
  • Mennyi idő volt felújítani a furgont?

Az emberi leleményesség lenyűgöző, ráadásul olyan esetekről mindig jó érzés olvasni, amikor az emberek nem adják fel, hanem kellő optimizmussal felvértezve felülkerekednek a nehéz körülményeken. Az ilyen körülmény persze sokféle lehet az egészen súlyostól az enyhébbig, a koronavírus-járvány például az akadályok és problémák egész skáláját felvonultatja. A mostani történet fókuszában az esküvő áll azok után, hogy világszerte rengeteg pár kényszerült arra, hogy lemondja vagy elszalassza.
Így volt ezzel a baltimore-i Natalie Lamb Esfahani és Shervin Esfahani is, akik megtervezték álmaik esküvőjét, és már mindent lefoglaltak és elintéztek a száz fős lagzihoz – amikor beütött a járvány. Az Egyesült Államok eset- és halálozási számai egészen hamar világszinten az első helyre ugrottak, és ahogy közeledett a május 2-i időpont, a nyolc éve együtt járó pár úgy döntött, lefújják az egészet.

„Minél többet gondolkodtam rajta, annál egyértelműbb volt, hogy ez nem lenne helyes dolog” – mondta Natalie az Insidernek az esküvőről. „Veszélyeztetnénk az embereket, mivel kötelességüknek éreznék, hogy eljöjjenek.” Persze nemcsak a romantikus álom elvesztése fájt, hanem sokkal konkrétabban annak az érzelmi pillanatnak az ellehetetlenülése is, amit a két család találkozása és közös öröme jelentett volna.
Miután a pár elgyászolta a népes esküvőt és lagzit, úgy döntöttek, hogy az esküvőre gyűjtött, de így megmaradt pénzt másra költik. Régi álmuk volt egy apró ház, azaz tiny house, ami az elmúlt években nagy divat lett Amerikában a költséghatékonysága és az egyszerűsége miatt. Az apró házak sikere mögött az a gondolat is húzódik, hogy a boldogság nem az évekkel felhalmozott kacatok és tárgyak, hanem sokkal inkább a természetközeli élet és a minőségi együtt töltött idő eredménye.
A pár évek óta követte a tiny house közösséget, és július elején megvettek egy Mercedes-Benz Sprinter furgont. Mindössze két hónap munkájával átalakítottak lakóautóvá, és végül szeptemberben fogadtak örök hűséget egymásnak a kerekekkel felszerelt, átmeneti otthonuk előtt. Igaz, törvényesen már júliusban összeházasodtak Skype-on, most viszont egy különleges ceremóniára is vágytak – amin rajtuk kívül fotósok is jelen voltak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

So where the heck have we been lately? Long story short, everywhere. Nearly half of our 2020 weddings have happened in the past 4 weeks. 🥴 That obviously wasn’t planned; that’s just #2020. Our legs are dying, but the photos and footage from these weddings are worth every blister and sore back. We've been to Tennessee, Jacksonville, Tampa, Georgia, and we're leaving for Pittsburgh on Wednesday (which we might have to drive to because a hurricane is about to hit here 🥵) On top of all of that, WE MOVED to the most amazing house last week. (Anyone want to buy our old house??? We’re making it look real good). No matter how hectic this season has been, we’re just so thankful it’s here. Not having income since March obviously wasn’t great. We’ve heard from so many brides how they need new vendor recommendations because their previous vendors recently went out of business. So many Florida businesses are closing down that the department of revenue called last week to ask if my business still exists. It’s so sad. 2021 is going to look a lot different for so many people. We have so much gratitude for the security God has given us right now. Don’t be surprised if you don’t see us post as much. If we’re not shooting weddings, you’ll find us hanging out with our kids. For now, we're saying screw the algorithm. 🤘🏻

Lother Co. (@lother_co) által megosztott bejegyzés,

Saját bevallásuk szerint a lakóautó felújítása eleinte kiváló figyelemelterelés volt és új célt is adott nekik. Ráadásul egy csomó pénzt megspóroltak vele, hiszen míg az esküvő 35 ezer dollárba (majdnem 11 millió forint) került volna, az autóért 11 ezer dollárt (3,3 millió forint) fizettek.
„A semmiből létrehoztunk valamit” – mondta az Insidernek Natalie a lakóautóra utalva. „Ez olyan jó érzés volt, hogy el akartunk vele dicsekedni a világnak.”
Amikor Baltimore-ból elhajtottak a floridai Pensacolába, Natalie virágdekoratőre feldíszítette a kisteherautót, a végeredmény pedig egészen varázslatos és hangulatos lett.
A pár utólag úgy látja, hogy sokkal többet kaptak így, mintha az eredeti tervek szerint történt volna minden. Most éppen nászúton vannak – természetesen a lakóautójukban.
Amikor a különleges mézesheteknek vége szakad, hazatérnek Baltimore-ba és folytatják az életüket.

A lakóautót mindenképpen megtartják, például mert emlékezteti őket arra a szabadságra, amit a nehéz időszakban szerzett nekik.

Ahogy Natalie fogalmazott: „Azt hiszem, mindketten úgy tekintünk most rá, hogy ez volt életünk egyik legnagyobb élménye.”

Meddig lehet esküvőzni Magyarországon?

Az esküvők és lagzik itthon is a koronavírus-járvány kérdéses alkalmai lettek, hiszen ahogy Tóth Orsi kollégám az esküvőipar helyzetéről szóló cikkében fogalmazott: „Egy esküvő maga a social distancing (társas/társadalmi távolságtartás) antitézise.”
Ezzel együtt a kormány június elejétől két lépésben engedélyezte a 200 főt meg nem haladó számú esküvőket és lagzikat, amennyiben a 1,5 méteres távolságot a résztvevők betartják. Hogy ez utóbbi mennyire életszerűtlen kitétel volt, az is mutatja, hogy amikor augusztus végén a járvány Magyarországon is újabb, a tavaszinál jóval erőteljesebb lendületet kapott, az új fertőzöttek zöme buliban, esküvőn vagy valamilyen zárt térben tartott rendezvényen kapta el a koronavírust. A hétfőtől életbe lépő szigorítás, ami szerint a zenész-táncos rendezvények csak 11 óráig tarthatnak, természetesen az esküvőkre is vonatkozik. Ez azt is jelenti, hogy már most, illetve ezt követően is egyre többen döntenek majd úgy, hogy elhalasztják az esküvőjüket. Vagy kreatívan oldják meg, mint a baltimore-i Natalie és Shervin.

(Kiemelt kép forrása: Facebook/lother.co)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!