Tettesek és áldozatok: egy sorozat, amit nem lehet kihagyni

A családon, párkapcsolaton belüli erőszakot feldolgozó filmek készítőinek rengeteg csapdát el kell kerülniük, hogy az alkotás ne legyen áldozathibáztató, ne legyen hatásvadász, ne éljen felesleges dramaturgiai eszközökkel. Azaz: az effekteket, színészi munkát, a párbeszédek fordulatait patikamérlegen kell kiméricskélni, hogy hiteles maradjon, és a film elementáris erővel hatni tudjon. Ónody-Molnár Dóra sorozat ajánlója.

Az Aljas John (Dirty John) illetve a Betty Broderick-sztori (ami a Dirty John második évadjának története) egy olyan sorozat, amelyben sikerült mindent úgy összepakolni, hogy nem csak tanmesének kitűnőek, hanem közben izgalmas mozit is kapunk. Egyrészt mindkét évad igaz történeten alapszik, ami önmagában összerántja az ember gyomrát, másrészt mindkét évad esetében tökéletes a színészválasztás.

Nézzük a két alapsztorit

A második évad – ami a legújabb – egy kettős gyilkosságról szól. Az első epizód rögtön nagylátószögben vázolja a problémát: Daniel, a befutott, elképesztő pénzeket kereső ügyvéd (Christian Slater) válni akar a feleségétől, Bettytől (Amanda Peet) aki ezt láthatóan képtelen felfogni, kétségbeesetten kapaszkodik a kapcsolatból még megmaradt szálakba. Aztán idősíkot váltunk és megismerjük a pár történetét. A kezdetek kezdetén a férfi messze van a gazdagságtól: hiába végezte el az orvosi egyetemet, nem akar beállni a güriző orvosok közé, hanem – friss házasságuk kezdetén – kis türelmet kér még feleségétől, és beadja jelentkezését az egyik patinás jogi egyetemre. Azt tervezi, hogy műhibákra specializálódó ügyvéd lesz, aki – az orvosi végzettségével kombinálva – olyan különleges tudással rendelkezik, amelyet a piac bőkezűen honorál majd. Jól kalkulál: a praktizálás elkezdését követően nem sokkal temérdek pénzt kezd keresni. Az idáig vezető úton azonban hosszan a feleségére támaszkodik: ahhoz, hogy tanuljon, szükségük van a felesége keresetére, sőt, a nő a tandíjba is beszáll. De akkor is biztonságos hátországot ad, amikor Daniel az ügyvédi praxist kezdi építgetni, ami állandó túlórázást jelent.

Christian Slater az Aljas Johnban. (Forrás: IMDb)

Közben megszületnek a gyerekek: szám szerint négy. Azaz négy marad életben: egy kisbabát néhány naposan elveszítenek. És akkor jön az életben gyakran látott történet: a menő, vonzó és sikeres ügyvéd feleségét fiatalabbra cseréli. Konkrétan: beleszeret jóval fiatalabb titkárnőjébe. Mindez persze a feleség háta mögött történik, aki érzi a hazugság fojtó mérgét, de konkrét bizonyítékai nincsenek. A bizonytalanság viszont felőrli, idegrendszere fel is mondja a szolgálatot. A feleség kétségbeesett vergődése csak igazolja a férfi számára, hogy a válás jó döntés, és azt minél hamarabb le is kell zavarni. A film érzékletesen mutatja be, hogyan semmizi ki volt társát, aki egykor támasza volt, és hogyan veszi el még a négy gyerek felügyeleti jogát is. Azért is megrázóak azok a képkockák, amikor ezeket a lépéseket ábrázolja a rendező (azaz rendezők: hatan rendezték a két évadot összesen), mert érezzük, hogy meg lehetne állítani a nőt a tragédia felé vezető úton. Nem kell nők elleni erőszak témában jártasnak lenni ahhoz, hogy a laikus néző is tudja, hol avatkozhatnának be egy ilyen eszkalálódó válásba a szakemberek. Számos pont kínálkozik ugyanis erre. Hogy csak egy példát említsünk: amikor az egyre zaklatottabb, a totális kisemmizettség miatt az őrület határához közelítő feleség belehajt a férj új villájának bejárati ajtójába, a férfi rendőrökkel viteti el és bezáratja a pszichiátriára. Ezen a ponton is lehetőségük nyílt volna feltárni, mi miért történik a négygyerekes anya körül. Például az apa kegyetlensége miatt számtalan gyerekláthatás hiúsult meg. A találkozások akadályozása egy szakadékba vezető spirálba sodorták az anyát, de a csúszás ezen a szakaszon még megfogható lett volna.

Amanda Peet az Aljas John-ban. (Forrás: IMDb)

Mivel igaz történetről van szó, nem spoiler leírni, hogy Betty végül odajut: nincs veszíteni valója. Egyik éjjel megöli volt férjét és az új feleséget. A film kitér a tárgyalásra, ahol először kap figyelmet: itt tárul fel igazán az, hogy a jogban jártas férje hogyan élt vissza a családjoggal, hogyan csűrte-csavarta addig a dolgokat, míg a nő pária maradt. Ahogy a joggal való visszaélés etapjai kiderülnek, úgy lesz Betty a börtönben egyre népszerűbb azoknak – főleg szegény – nőknek a körében, akik szintén áldozataivá váltak a férjüknek. A jó ügyvédekhez ugyanis pénz kell, akinek pénze van, az az igazságszolgáltatás sűrűjéből is jobban jöhet ki. Amanda Peet tökéletesen alakítja az átváltozást: a kezdetekben a szőke bombázót, a férjét a nehéz induláskor megtámogató áldozatos fiatalasszonyt (aki csak szüli a gyerekeket, főzi a vacsorát, szervezi a háztartást), aztán a már nem annyira vonzó, karikás szemű, fásult feleséget, akit még a vásárlásfüggősége, a drágábbnál drágább hacukák sem vigasztalnak meg. Hogy mennyire jobb sorsa érdemes nő volt Betty, azt jól ábrázolja a rendező abban a jelenetben, amikor – pénz hiányában – saját magát védi a bíróságon dörzsölt férjével szemben. Nem ismeri a protokollt, ezért kudarca kódolva van, de ahogy riposztol, visszavág, kínos kérdéseket tesz fel, érzékelteti a néző számára, hogy ha neki is lett volna lehetősége tanulni, ha nem a férje karrierjéért áldozza be a saját kibontakozását, sokra vihette volna. Ennek ellenére a film ügyesen egyensúlyoz, hogy véletlenül se tűnjön a gyilkos cselekedet bocsánatosnak. Nem relativizálja a bűncselekményt: az az összes epizódon keresztül teljes súlyával ül a jeleneteken.

Hiába érezni a férfi minden mozdulatán, sőt, még a szeme villanásán is (Christian Slater csodálatos színészi munkája!), hogy visszataszító személyiség, akit legszívesebben egy lakatlan szigetre száműznénk a kegyetlenségeiért, a rendező mégsem engedi, hogy felmentsük a nőt a cselekménye következményei alól.

Inkább a tragédiák megelőzhetősége, amit az alkotók hangsúlyosan érzékeltetni akartak. Ugyanakkor egy fojtogatóan kiszolgáltatott női sors is kirajzolódik. „A legtöbb ember a válással kerül a legközelebb a háború átéléséhez. A háború arról szól, ki ural kit. Ha nem uralod őket, ők uralnak téged” – mondja Betty a rendőrnyomozónak az első epizód utolsó percében, amikor közvetlenül a gyilkosság után kihallgatják, ezzel tulajdonképpen össze is foglalja a rendező a következő hét részt.

A Netflixen 2018-ban debütált első évadban is érzékenyen nyúlnak az alkotók egy női sorshoz: Debra Newell (Connie Britton) jól menő kaliforniai belsőépítész a Tinderen megismerkedik John Meehannal (Eric Bana), akivel egy rettenetes első randit bonyolítanak le. A férfi megsértődik azon, hogy Debra nem engedi első éjszakájukat a nő hálószobájában tölteni, ezért feldúltan távozik. Nem a szex hiányzott neki, de ezt itt még nem tudjuk. Az ötvenes éveiben járó nő ad egy új esélyt a kapcsolatnak, a férfi olyan szívhez szólóan könyörög: megint randiznak.

Connie Britton (Forrás: IMDb)

Epizódról epizódra bontakozik ki John Meehan alakja, a szörnyetegé, aki kihasználja, bántalmazza, meglopja és megalázza a nőket. Bana valami elképesztő szuggesztív alakítást nyújt: egyik percben sármos ötvenes pasi, a másikban félelmetes manipulátor, akitől még a vásznon (monitoron) keresztül is rettegni kezd az ember. Az idősödő nő azonban nem veszi észre a szörnyeteget a férfiban, szeretetéhsége olyan kiszolgáltatottá teszi, hogy megnyílik az első kedves szóra, és befogadja a férfit a családjába. Nem így Debra lányai: a nyersen őszinte Veronica (Juno Temple) és a szinte még kislány Terra (Julia Garner) megérzik, hogy anyjuk új partnerével valami nem stimmel. Hiába próbálják fékezni lelkesedését, őt csak sodorják az események, egyenesen egy Las Vegas-i esküvőig, amikor a gazdag nő vagyonának fele már hivatalosan is a férfié. A film érzékenyen ábrázolja a korosodó, kétségbeesett nő vívódásait, hiszen lassacskán neki is leesik, hogy veszélyes történetbe fogott bele a rövid ismertséget követő összeköltözéssel és házassággal. Amikor effektív az arcába tolja egy ügyvéd a bizonyítékokat, hogy újsütetű férje egy veszélyes csaló, még akkor is ad egy új esélyt a kapcsolatuknak.

Eric Bana (Forrás: IMDb)

Ez az a pont, ahol sok néző éppen úgy ítélkezhet, mint azok, akik a családon belüli erőszak áldozatairól, megvert, megalázott nőkről olvasnak az újságban. „Miért ment hozzá?”, „Miért nem hagyta el?”, „Tudta, hogy erőszakos, mégis visszafogadta!” – záporoznak az ítélkező mondatok.

A film pontos válaszokat ad: az alacsony önbecsülés, a kétségbeesés, az erőszaktól való félelem olyan elegy, ami megbénítja az embert. De a film ennél többet fed fel az okokról: kiderül, hogy a családon belüli erőszak régóta cipelt, súlyos teher az életében. Testvérét ugyanis fejbe lőtte annak férje, amikor elhatározta, elhagyja. A film piros felkiáltójellel – de nem didaktikusan – hívja fel a figyelmet arra, hogy a gyilkosságok zömét az erőszakos családtag akkor követi el, amikor az áldozatban megszületik az az elhatározás, hogy véget vet a kapcsolatnak. Debra egy olyan családban nőtt fel, ahol ezt a gyilkosságot az édesanyja megbocsájtotta a vejének. A saját lánya meggyilkolását azzal magyarázta – mit magyarázta: mentegette a gyilkost –, hogy „nagyon szerette”. Túlszerette. Megölte a szerelmével. De mégis csak szerette. Az erőszak jelenléte a családban, és a gyilkosság okainak tabusítása tönkretette a cseperedő Debrát: nem részletezik az alkotók, de az kiderül, hogy négy kudarcos házasságon van már túl. Képtelen harmonikus kapcsolatba kerülni, már korábban is volt egy olyan férje, aki súlyosan bántalmazta. Fontos, hogy laikusoknak is összeállnak az ok-okozati viszonyok, hogyan rombolja egy fiatal lány személyiségét, ha egy bántalmazó családban nő fel, nem feldolgozott, tabusított titkok között. Egy másik felkiáltójel a filmben pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a hatóságok, szakemberek gyakran azért nem avatkoznak be egy eszkalálódó konfliktusba, (vagy hagynak futni egy elkövetőt), mert maguk is félnek (tartanak) az elkövetőtől. És ez még Amerikában is így van, ahol kicsit régebb óta veszik komolyan a családon belüli erőszakot, mint itthon. 

Nem nyújtanak könnyű szórakozást ezek az évadok, de a téma ilyesmit nem is tesz lehetővé. Viszont segítenek megérteni a bántalmazás természetét, amely a legritkább esetben történik egyik pillanatról a másikra. Az alárendelődés, az áldozattá válás egy lépésről lépésre történő folyamat, amely nem szükségszerűen következik be, ezért a tragédiákat a legtöbb esetben meg lehetne előzni.

(Kiemelt kép: Eric Bana és Connie Britton az Aljas John-ban. Forrás: IMDb)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj!

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.