Pető Andrea történészt kérdeztük a „Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete” című programról, a kollektív trauma feldolgozásának fontosságáról.

Mi történt?

A tervek szerint 2023 tavaszán átadnak egy emlékművet, amely a háborúban megerőszakolt nők tragédiájának szól. Addig számos program, esemény segíti a közös emlékezést és a trauma közös feldolgozását.

Miért fontos?

A háborúban megerőszakolt nők egyedül maradtak a traumáikkal, nem beszélhettek róla, és ez meghatározóvá vált nemcsak a saját, hanem a  társadalom sorsára nézve is. Most az új projekt segítségével talán elkezdődik a társadalmi kibeszélés.

Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:

  • Miért fontos megemlékezni a megerőszakolt nők tragédiájáról?
  • A társadalmi kibeszélés lehetőség lehet a közös trauma feldolgozására.
  • Meddig tart a program és milyen részei lesznek?

A kollektív emlékeinknek van egy része, amelyről alig esett szó az elmúlt évtizedekben. Ez őrzi a háborúban megerőszakolt nők történeteit, azokét, akik némán cipelték magukkal az átélt traumáikat. A sok-sok eltitkolt borzalom közös, társadalmi hallgatássá nőtte ki magát, a téma még ma is tabusított, feldolgozása és reprezentációja ritka, kevéssé van jelen a társadalmi diskurzusokban, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogy milyen transzgenerációs traumákat hordoznak magukkal. Pető Andrea történész, egyetemi tanár, az MTA doktora, a 20. századi társadalomtörténet nemzetközileg ismert kutatója munkássága alatt sokat tett, hogy bekövetkezzen az emlékezetpolitikai áttörés. Fontos áttörést jelentett az Elmondani az elmondhatatlant című kötete, amelynek felvállalt küldetése volt, hogy elősegítse a második világháborús szovjet csapatok tagjai által elkövetett nemi erőszak kibeszélését. Pető Andrea szerint ugyanis éppen a kibeszélés lehetőségét megadó „emlékezetpolitikai fordulat” lehet az egyetlen eszköz, amely transzgenerációs traumákat felfoghatóvá, megélhetővé és ily módon feldolgozhatóvá teszi.

Pető Andrea a Városházán tartott sajtótájékoztatón (Fotó: Budapest Városháza)

„A múlt fájó elemeiről nem nagyon szoktak még a családokban sem beszélni. Hiába írtam már 1999-ben egy szakcikket erről a kérdésről, a lényegi emlékezetpolitikai áttörés akkor következett be, mikor Skrabski Fruzsina megcsinálta 2013-ban az Elhallgatott gyalázatot illetve mikor az én Elmondani az elmondhatatlant könyvem 2018-ban megjelent. Ő is, én is nagyon sok e-mailt és Facebook üzenetet kaptunk arról, hogy sokaknak most állt össze a kép: most sikerült az életükben jelen lévő alkoholizmust vagy a családon belüli erőszak okát megérteniük.

Az erőszak folytonosságáról szól ez a projekt, melynek strukturális okait meg kell érteni és harcolni kell ellene, mert generációkon átívelő traumát okoz”

– mondja Andrea, aki történészként az Állandó Bizottság tagjaként a Budapest Főváros Levéltárában rendezendő előadás-sorozat történeti részét fogja majd ősszel koordinálni, és ő javasol történész előadókat a programhoz kapcsolódó nemzetközi konferenciára is. 

A trauma feldolgozása a cél

A Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete című projekt kimondott célja, hogy társadalmi szinten segítse elő a téma feldolgozását a történeti, művészettörténeti kutatásokra alapozva, a művészet segítségével.

„A háborús nemi erőszak kérdése mindig és mindenhol tabu, mert háborús fegyverként célja az ellenséges közösség megsemmisítése, és a militarizmus következménye és egyben eszköze is.

Az mindenhol közös, hogy csak alulról jövő kezdeményezések, aktív civilek tudják a politikát arra késztetni, hogy idővel másképpen gondolkodjon az állampolgáraihoz való viszonyról. Ezzel a példaértékű, párbeszédre és részvételiségre épülő projekttel szeretnék megadni a lehetőséget arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, mely a közös múltunkkal kapcsolatos. Nemzetközileg ez egyedülálló projekt, mely felteszi Budapestet az emlékezetpolitika nemzetközi térképére” – magyarázza Pető Andrea a projekt célját, és hozzáteszi, hogy nagyon nagy szükségünk van a művészek autonóm és kritikus nyelvére, hogy a közös múltunkra más perspektívákból rá tudjunk nézni. A történész azt is elmondja, hogy a projekt három évig tart, és inkább kérdéseket tesz fel és nem válaszokat ad. „Fontos, hogy lesz tere és intézménye, hogy a háborús nemi erőszakról közösen beszéljünk. Reméljük, az az egyhangú támogatás, amit Budapest Közgyűlése ennek a projektnek adott, végi megmarad, hiszen csak ebben a keretben lehet érdemi munkát végezni. Izgalmas lesz az Állandó Bizottság és a Tanácsadó Testület szakértőivel folyó szűkebb párbeszéd is, hát még az előadásokat követő módszertani és elméleti viták milyen izgalmasak lesznek” – mesél az elkövetkezendő közös munkáról.

A program több részből fog állni

Az előkészítést felügyelő állandó bizottság tagjai:

András Edit művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Művészettörténeti Intézetének tudományos főmunkatársa, Kenyeres István történész, levéltáros, címzetes egyetemi tanár, a Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, Mélyi József művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, Népessy Noémi történész, közgazdász, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója és Pető Andrea történész, az MTA doktora, a Central European University egyetemi tanára.

Az emlékezet-történeti előkészítő szakasz fókuszában az adatgyűjtés, az informálás, a széles körű társadalmi megismertetés áll. Ha a projekt honlapjára látogatunk, láthatjuk, hogy az tartalmazza a projekt fontosabb dokumentumait, a rendezvényeket, a témára vonatkozó magyar és nemzetközi tudományos művek bibliográfiáját, forrásait, tudományos munkákat, szépirodalmi műveket, interjúkat. De van lehetőség II. világháborús eseményekkel kapcsolatos magániratok, források, naplók, levelezések, visszaemlékezések beküldésére is. A programhoz kapcsolódóan lesz egy magyar nyelvű előadás-sorozat történelmi és művészettörténeti résszel. „Remélem, hogy izgalmas beszélgetések zajlanak majd, sok összegyűjtött személyes anyag kerül a levéltárba, és izgalmas könyvek is születnek majd. És persze az emlékmű vagy emlékhely korszerű vizuális nyelven megfogalmazott, nemzetközi összefüggésben is értelmezhető, vagy akár példát mutató, újszerű vizuális nyelvet használó, színvonalas mű vagy művek létrehozását célozza.

A háborús nemi erőszak végső soron a hatalom és az erőszak kérdését vizsgálja, hogy az államok és a közösségek hogyan viszonyulnak a legelesettebb tagjaikhoz különleges helyzetben.

Amikor a világunk remilitarizációja zajlik – hiszen a járvány első hulláma idején is kiderült, hogy a katonaság maradt az egyetlen működőkepés intézmény – fontos látni, hogy milyen követkövetkezményei lehetnek ennek, ha nincsen civil kontroll – mondja a történész.”

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Getty Images)

Ha tetszett a cikk regisztrálj, hogy hozzáférj 5 előfizetői tartalmunkhoz is!

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.