Miután a szív megáll, az elme emlékezik: Elif Shafak regénye a társadalom kivetettjeiről szól, különleges keretbe helyezve.

„A regényíró dolga, hogy kérdéseket fogalmazzon meg. Nehéz kérdéseket nehéz témákról. És hogy teret nyisson különféle hangoknak – megteremtse azok szabadságát, utána pedig tiszteletben tartsa az olvasói értelmezéseket.” Elif Shafak brit-török szerző, az egyik legnépszerűbb török írónő nem fél ezektől a kérdésektől, bár azt is bevallja, hogy „török regényírónak lenni azt jelenti, hogy míg az egyik arcodat csókolják, a másikat pofozzák közben”. Shafak a Penguin podcastjában mesélt írói hitvallásáról, és legújabb regényének, a 2019-es Booker-díj shorlistjébe is bekerült 10 perc 38 másodperc című könyvének (Európa, 2019) születéséről.

Tragikus sorsok és mindenhol megtalálható szeretet

A regény kiindulópontját azok a viszonylag új felfedezések adják, amelyek szerint agyunk a szív leállása után még percekig aktív. A valaha mért leghosszabb halál utáni agyi aktivitás 10 perc 38 másodperc volt. Shafak regénye a főhősének, egy Tequila Leila nevű prostituáltnak a halálával indul: gyilkosság áldozataként fekszik egy szemeteskonténerben, miközben az elméje végigpörgeti életének sorsfordító eseményeit. Az alapos átgondoltsággal tagolt regény felépítésében remekül alkalmazkodik ehhez a biológiai jelenséghez – a fejezetek viszonylag rövidek, de tökéletesen körvonalazzák a történetet és érzékletesen tárják az olvasó elé Leila világát.

Ízes, illatos villanások ezek, amelyeken keresztül bepillanthatunk egy konzervatív vidéki török család mindennapjaiba és tragédiáiba, majd Isztambul sokszínű, ellentmondásokkal teli forgatagába is.

Elif Shafak: 10 perc 38 másodperc

Az első rész fejezetei különálló egységként is megállnák a helyüket, novellafüzérként is olvashatjuk őket. Nem csak Leila sorsa az egyetlen tragikus történet a műben: a prostituált második, a vér szerintinél sokkal igazabb családjának, Isztambul kétes hírű utcáiban élő, kétes foglalkozásokat űző barátainak életútja is bővelkedik nehézségekben. Shafak bevallása szerint, amíg a könyvet írta, az íróasztalán tartott egy fényképet, amely Isztambul hírhedt temetőjében készült. A „társ nélküliek temetője” (Cemetery of the Companionless) az a hely, ahová a nemkívánatos személyek kerülnek, olyan emberek, akiknek nincs családjuk, vagy akiknek a családjuk bárminemű okból megtagadta az illető eltemettetését. Törökországban ebbe a csoportba eshetnek az öngyilkosok, a becsületgyilkosságok áldozatai, az alkoholisták és drogfüggők, AIDS áldozatok, prostituáltak, az LMBTI közösséghez tartozók, de azok a menekültek is, akik nem élték túl az utat. Ez az a temető, ahová Tequila Leila is kerül halála után. A 38 perc 10 másodperc a társadalom kitaszítottjairól szól, mellbe vágóan szomorú életekről, ám mégis minden részletét áthatja a szeretetbe és az élet szépségébe vetett hit.

Nem csak egy szám

Elif Shafak

Strasbourgban született, 1971-ben egy török diplomata és egy filozófus lányaként. Szülei válása után Ankarában nevelkedett édesanyjával és anyai nagyanyjával. Jelenleg London és Isztambul között ingázik. Eddig 17 könyve jelent meg, regényeit, műveit 53 nyelvre fordították le. Újságíróként is aktív, szószólója a női egyenjogúságnak és a szólás szabadságának.

A társ nélküliek temetőjében nem szerepelnek nevek a fejfákon. Halottak százai fekszenek csupán számokkal jelölt parcellákban. Az író több interjújában is elmondta, hogy rengeteg kutatást végzett a temetővel kapcsolatban, utánajárt egyéni sorsoknak, és regényével az volt a célja, hogy ebből a sírkertből legalább egy számnak nevet és történetet adjon. És micsoda történetet! Nem csak Tequila Leila és barátainak életútja bővelkedik fordulatokban – a regény második része felér egy akciódús thrillerrel. Sőt, az író igyekszik minden olvasói kíváncsiságot kielégíteni. Az ilyen típusú alkotásoknál a főhős halála gyakran csak ürügy, apropó a társadalmi igazságtalanságok feltárására, az, hogy ki, milyen indíttatásból végzett a főszereplővel, homályban marad. Shafak azonban nem a megúszásra játszik: felgöngyölíti nekünk a bűnesetet, megragadva ezt a lehetőséget is arra, hogy bemutassa, a tehetős, modern városi réteghez tartozóknak is rettentően nehéz megküzdeniük másságukkal, és elfogadtatniuk azt a környezetükkel.
A regény gyakorlatilag két ülésben végigolvasható, az ilyen könyvekre szokás azt mondani, hogy „letehetetlen”. A magyar fordítás nem sikerült rosszul, viszont sajnos egy alaposabb korrektúrázás és gondozás ráfért volna a magyar szövegre.

(Kiemelt kép: Elif Shafak, 2019. szeptember 4.Mantova, Olaszország.

Fotó: Leonardo Cendamo/Getty Images)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.