Kora középkori kincsre bukkant egy spanyol horgász Santiago de Compostelaban

Az előzetes szakértői vélemények szerint egy 14. századi, gótikus stílusú gránitszobrot talált a horgász.

Mi történt?

Egy spanyol horgász egy középkori, szüzet ábrázoló templomi szoborra bukkant, miközben a helyi sekély folyóban horgászott.

Miért fontos ez?

A szobor felmérése és azonosítása jelenleg is zajlik, de már az alapján is nagy jelentőségű a felfedezés, amit eddig tudhatunk róla.

Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:

  • Hogyan reagált a felfedezésre a spanyol kulturális minisztérium?
  • Milyen más, nagyobb horderejű vallásokhoz köthető felfedezést tettek korábban hétköznapi emberek?

Fernando Brey a népszerű spanyol zarándokhely, Santiago de Compostela közelében horgászott, mikor a Sar folyó vizében megbotlott egy 14. századi, vélhetőleg Szűz Mária szoborban. Brey a hónap elején fedezte fel a mohával borított szobrot, és jelentette is a helyi kulturális örökségvédelmi hatóságnak – adta hírül a The Local.
„Találtam egy nagy követ, amire felmásztam, hogy onnan dobjam be az úszót” – mondta Brey a spanyol La Voz de Galicia című lapnak, ahol azt is megemlítette, hogy bár a követ moha borította, mérete és alakja miatt kiemelkedett a többi közül. „Négyszögletes volt, amit szokatlannak találtam egy folyóban. Lenéztem a környékén kialakult hullámokra és azokból egy fej alakja rajzolódott ki. Rögtön azt gondoltam, hogy ez már valami” – mondta. Készített néhány fényképet, és elküldte Ana Paula Castornak, az Apatrigal nevű helyi kulturális egyesület munkatársának, aki beszámolt a felfedezésről Galícia Kulturális Minisztériumának.

Az első elemzés szerint egy gótikus stílusú gránitszoborról van szó, valószínűleg a 14. századból származik, és egy szent szűz alakját ábrázolja.

Feltételezések szerint azt a kápolnát díszíthette, amely elfelejtett zarándokhelyként áll Conxóban, a felfedezés helyszínének közelében. A körülbelül 150 kg súlyú szobrot két angyal díszíti a fő figura vállán, illetve a lábánál található egy virágfüzér.
Múlt hétfőn a Santiagói Zarándokmúzeum régészei is kimentek a helyszínre, hogy megvizsgálják a felfedezés tárgyát, és feltérképezzék a szobor eltávolításának lehetőségeit, valamint a múzeumi műhelybe történő átvitelét, ahol meg lehet tisztítani és megfelelően megvizsgálhatják.
„Nem mindennapos egy olyan nagy örökségértékű vagyontárgy helyreállítása, mint a Sar folyóban talált Szűz-szoboré” – osztotta meg a hírt Roman Rodriguez, regionális kulturális titkár múlt hétfői tweetjében.

Nem ez az első alkalom, hogy hétköznapi emberek felbecsülhetetlen értékű vallási kincsekre bukkantak: a legismertebb ilyen történet a qumráni (más néven a holt-tengeri) tekercseké, amelyek Eszter könyvének kivételével a teljes Ószövetséget tartalmazzák héber nyelven, és amelyeknek első darabjait 1947-ben egy beduin kecskepásztor fiú találta meg egy barlangban. Mivel az Ótestamentumot a tekercsek felfedezése előtt csak a középkori (9-10. századi) másolatokból ismerték, a felfedezés valóban óriási jelentőségű volt. A bibliai kéziratokon kívül apokrif vallásos szövegek és más iratok is előkerültek, mint például az Újszövetségben is idézett Énok könyve, Józseffel és Mózessel kapcsolatos fiktív történetek, és néhány apokrif zsoltár.

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!

Kiemelt kép: twitter.com/RomanLalin

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!