Almaevéstől a lányok ugráltatásáig: európai Szent Iván éji népszokások

Amikor minden megtörténhet és világszerte tüzek gyúlnak: júnus 23-ről 24-re virradóra ünnepeljük Szent Iván éjszakáját.

Sok más pogány szokáshoz hasonlóan a nyári napforduló legszebb és legősibb szertartásait is próbálták keresztény ünneppé alakítani a kora-középkortól kezdve, ám ez a törekvés tulajdonképpen csak a nevében valósulhatott meg. A korabeli feljegyzéseket elnézve a közép- és koraújkori egyházatyák nagy bajban lehettek, hiszen a mai napig nem sikerült komolyabb térhódításra szert tenniük a szerelem és az életöröm estéjén, amelyik Európa-szerte a néphidelmek és a párválasztás legismertebb alkalma volt. Funkciója elsősorban az ártó szellemek elűzése volt a fény erejével, a tűzgyújtás emellett a megtisztulást és az újjászületést szimbolizálta.
Mivel az ünnep szimbolikája a fény és a világosság győzelmét fejezte ki a sötétség és a halál felett – csakúgy, mint karácsony, vagyis a téli napforduló környékén, az egyház erre a napra helyezte Keresztelő Szent János születése napjának ünnepét. A június 24-e a nyári napforduló napja, december 24-e pedig a télié (vagyis eredetileg december és június 21. lennének a napfordulók, de a naptárreformok miatt van néhány nap csúszás): ezért esett a két születés – a Keresztelőé és a Megváltóé – a hagyományok szerint erre két napra. Így illesztették keresztény szimbolikába a fény-sötétség küzdelmét ezen a napon is – az egyház és a hívek ennek tudatában ünnepelhették a nyári napfordulót.  A magyar népi kalendárium szerint Június egyébként is Szent Iván hava volt. Az elnevezésbeli különbséget az adja egyévként, hogy az Iván név a régi magyar Jovános, Ivános alakjából származik, illetve a János név szláv formájából.

Magyar népszokások közül a legismertebb a mai szemmel nézve talán kissé szexistának ható tűzugrás, melynek során a szalmából, többféle fából megrakott tűz fölött a lányok átugráltak, ezalatt a fiúk azt figyelhették meg, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából sokféle jövendölést lehetett kiolvasni. Az utóbbi években egyre több helyen elevenítik fel a tűzugrás hagyományát, de ma már nem csak a lányok ugrálnak.  Régebben a tűz átugrása közben párosító-, kiházasító dalokat énekeltek, ezeket Kodály Zoltán gyűjtötte össze és legtovább az északi (Nyitra, Hont és Bars, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) és a déli peremvidékeken maradtak fenn. Gyakran igen hosszúak ezek az énekek, erre utal a közismert szólás: „Hosszú, mint a szentiváni ének”.

Szent Iván-i rítusének

Rakd meg, babám, a tüzet, hadd csapjon a lángja,
Gyönge karjaimat melegítsem nála!
Jöttem is, mentem is, arra jártam én is,
Gyere, kedves galambom, ugorj egyet te is!

Gyere, babám, tegyél rá, hadd szikrázzon lángja,
Terítsd földre a subád, hadd fekszünk le rája!
Jöttem is, mentem is, arra jártam én is,
Gyere, kedves galambom, melegedj meg te is!

Kodály Zoltán gyűjtése, Tild községből

Elsősorban a gyerekeknek kedvezett a Szent Iván éji tűzben sült alma, melynek egészségmegörző funkciója volt. Szeged környékén tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmulasztására vagy megelőzésére. A gyerekeknek „szentiváni” almát adtak, hogy betegek ne legyenek. A tűzbe való gyümölcsdobálásnak olyan magyarázatát is adták, hogy akinek elhunyt kisgyermeke van, így juttatja gyümölcshöz a túlvilágon. Baranya megyében a sült almából néhányat a temetőben a sírhalmokra helyeztek. 

Jelenet a Midsommar – Fehér éjszakák című horrorfilmből

 

Talán nem meglepő, hogy külföldön elsősorban az északi (balti és skandináv) népek tartják legerősebben ma is a Szent Iván éji szokásokat, hiszen a nappalok ezidőtájt a mieinknél is hosszabbak. Ez az erős kötődés az alapja a Midsommar – Fehér éjszakák című folk-horrorfilmnek, amelyben gyanútlan amerikai turisták vágnak bele egy svéd nyárközépi szertartásba.

A finneknél ezt az ünnepet Johannus ünnepének hívják (Keresztelő Szent János nevéből). Jelenleg Johannust a június 20. és 26. közé eső szombaton tartják. A finn családok 34 ilyenkor egész éjjel fent vannak, senki nem alszik. Az ünnep tiszteletére az emeletes és magánházak előtt Finnország-szerte felhúzzák a kék éggel és fehér bárányfelhőkkel szépen harmonizáló kék-fehér finn zászlók ezreit. Aki teheti, kimegy a mökkijébe (nyaraló), vízre szállnak a saját kis tavukon, és együtt, vidáman ünneplik az év legvilágosabb napját. Közös vacsorákat rendeznek, kiülnek a tópartra, máglyát raknak, és együtt lesik, majd ünneplik az újra felbukkanó Napot. Régen a máglyát a falu népe együtt rakta, és azt a legidősebb falubeli, vagy pedig egy köztiszteletben álló személy gyújthatta csak meg. Szent Iván napján a házat, a szaunát zöld ágakkal, virágokkal, sőt kivágott és a földbe állított fákkal kell feldíszíteni.

Forrás

Vasné Tóth Kornélia, Szent Iván-éj hazánkban és külföldön.

Az észtek különös jelentőséget tulajdonítottak a János nap hajnalán szedett harmatnak, ezt életvíznek tartották, ezzel mosták meg a beteg szemet, úgy gondolták, ettől meggyógyul. A lányok a hold fényénél hintáztak, és tüzet gyújtottak. Szokás volt még a házba nyírfaágat vinni, amely szintén az ünnep szimbóluma északon.  Svédországban a nyárközépi máglyákat általában a keresztutakon lobbantották lángra. A tűz táplálásához kilencféle fára volt szükség. A falusiak egy bizonyos fajta mérges gombát dobáltak a lángok közé, hogy megtörjék a manók és más természetfeletti lények hatalmát, amelyek a néphit szerint ezen az éjszakán a legaktívabbak. A régi svédek ugyanis azt tartották, hogy a nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a hegyek, és a föld mélyének lakói elözönlik a fenti világot.
Az angolok Szent Iván éjszakáját William Shakespeare-nek köszönhetően talán a legtöbben ismerik világszerte. A népszokás szerint az emberek itt a szentivánéji máglyáról hozott fáklyával gyújtottak tüzet házaikban az ünnep alkalmából. Az ország egyes részein az emberek úgy hitték, hogy az almatermés tönkremegy, ha nem gyújtanak tüzet Szent Iván napján. Az ünnep tetőpontja az a szertartás volt, mikor fiatalok és idősek egyaránt lobogó diszkoszkorongot hajítottak az ég felé, valamint lobogó kerekeket gurítottak a dombokról. Ezekkel az égő kör alakú formákkal köszöntötték a Napot. Napjainkban Szent Iván napja sokszor összekapcsolódik náluk a szerelmesek fesztiváljával, úgy hiszik, ilyenkor nagyobb esélye van az álmok megvalósulásának. Druidának öltözött férfiak és nők százai várják a napfelkeltét Stonehenge kövei mellett.
Az Szent Iván éji álomban sokszor visszatérő koszorú-motívumnak is megvolt a maga funkciója: a koszorúkötés Európa-szerte hagyomány volt ezen az estén, ezt a tűz körültáncolásakor viselték hazafelé pedig az ajtó melletti szögre akasztották tűvész és más vészek ellen.

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!