Egy örökbe fogadott gyermek mellett a szülőnek – főként eleinte – sokszor terapeutának és fejlesztő pedagógusnak is kell lennie, az ehhez szükséges tudást és felkészültséget pedig az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamon lehet csak megszerezni.

Mi történt?

Június 16-án megszavazta az országgyűlés az örökbefogadás feltételeinek könnyítését célzó csomaggal együtt az örökbefogadásra váró szülők felkészítő tanfolyamának – amely mostanáig kötelező volt – opcionálissá tételét is. A SzabadaHang a kötelező tanfolyam eltörlése ellen tiltakozó petícióját több mint 15000 ember írta alá, a szervezők ma békés demonstrációt tartottak a parlament előtt.

Miért fontos ez?

A szakértők és az érintettek is egyetértenek abban, hogy a tanfolyam elengedhetetlen feltétele annak, hogy az örökbefogadás mindenki számára a lehető legkisebb kudarccal járjon. Egy örökbe fogadott gyermek mellett a szülőnek – főként eleinte – sokszor terapeutának és fejlesztő pedagógusnak is kell lennie, az ehhez szükséges tudást és felkészültséget pedig máshol nem lehet megszerezni.

Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:

  • Milyen nélkülözhetetlen tudást adott a tanfolyam az örökbe fogadó szülőknek?
  • Miért fontos az örökbe fogadott gyerekek szempontjából?
  • Milyen beláthatatlan, káros következményei lehetnek az egész családra nézve a tanfolyam eltörlésének?

Helyzetek, amikre magától senki nem tud felkészülni

„Vannak olyan helyzetek, amiket egyszerűen nem tudsz kezelni, ha nem kapsz hozzá segítséget, vagy ha nem készítenek fel rá, mert soha életedben nem találkoztál még hasonlóval. Ilyen például, hogy a lányom újra és újra eljátssza, hogy visszabújik a hasamba és megszületik. A férjemnek voltak ellenérzései a tanfolyammal kapcsolatban, de utólag ő is belátta, hogy nagyon nagy bajban lettünk volna, ha nem végezzük el. Mi nagyobb gyereket fogadtunk örökbe, egy hatéves kislányt, ami nyilván más, mint egy újszülöttet örökbe fogadni, de mindkét helyzetre felkészít a tanfolyam, aminek az egyik fő célja az érzékenyítés, illetve az, hogy kiszűrje azokat, akik mégse alkalmasak rá. A mi tanfolyamunkon is volt olyan pár, akik visszaléptek, mert ott jöttek rá, hogy ezt mégsem szeretnék” – meséli Judit (36), aki férjével két éve fogadták örökbe kislányukat. Az ő véleményén osztozik még az a több mint 15000 aláíró, akik a SzabadaHang petícióját támogatták. Eszerint „a tanfolyam egyik központi üzenete: a gyermeknek tudnia kell, hogy őt örökbe fogadták. A tanfolyamnak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy az örökbefogadók felkészülten vágnak bele a folyamatba, és már nem tervezik eltitkolni a gyerek elől az örökbefogadást, így sokkal egészségesebb lelkülettel nő fel egy generáció. A felkészítő tanfolyam nagyon fontos a jelentkezők szemléletformálásában, saját határaik megismerésében, a gyermek érkezésére való felkészülésben, az azzal való szembesülésben, mit hoznak magukkal a gyerekek” – olvasható a petícióban, amelyik arra is felhívja a figyelmet, hogy Novák Katalin támogatásával éppen 2018-ban bővítették 21 óráról 40-re a tanfolyam időkeretét. Ennek köszönhetően egy nagyon fontos téma kibontására is lehetőség nyílt: arra, hogy a rendszerben elérhető gyerekek „jelentős hányada idősebb, vélhetően roma származású, egészségi vagy fejlődési problémákkal küzd, vagy többen vannak testvérek.

(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Sokan itt hallanak arról először, hogy a viselkedés nem az öröklött géneken múlik elsősorban. Nagyon fontos a valósággal megismertetni az örökbefogadókat, akik maguktól jellemzően egészséges és fehér bőrű kisbabában gondolkodnak.

Ugyanakkor a tanfolyam segít annak felmérésében, ki mit képes vállalni, felkészít az örökbefogadással kapcsolatos tipikus helyzetekre, iránymutatást ad ahhoz, hogy mely életkorban hogyan beszéljenek a gyerekkel az örökbefogadásról” – írják a szervezők, akik abbéli aggályukat is kifejezik, hogy ha nem lesz kötelező a felkészítő tanfolyam, sokan inkább nem élnek majd vele. „Ennek kihagyása viszont tömeges kudarcos örökbefogadásoknak ágyazhat meg, és tragédiákhoz vezethet. Amikor nem kellően felkészülten, illúziókkal teli, téves elvárásokkal vállalnak gyermeket a jelentkezők, vagy titkokkal övezve és hazugságban nevelik. Ez senkinek nem érdeke, a gyermeknek különösen nem.

A jellemzően több traumán átesett örökbefogadandó gyermekek érdeke az, hogy minél felkészültebb szülők fogadják őket, akik tájékozottak és érzékenyítettek az örökbefogadás sajátos témáiban is”

– írják a szervezők. Dormán Emese, a petíció elindítója pedig a kedd délelőtti demonstráción azt mondta: „Azt szeretnénk, hogy maradjon továbbra is kötelező ez a tanfolyam, mert olyan tudást ad, ami máshol nem sajátítható el. Hiszen a szülőnek terapeutának és fejlesztő pedagógusnak is kell lennie, mert ezek a gyerekek nagyon nehéz helyzetből jönnek és sok traumával érkeznek az új családba.” Hajdú Gergely az aHang képviseletében ugyanitt azt mondta: „Több mint száz szakmabelivel, örökbefogadó szülővel és örökbefogadott gyerekkel egyeztettünk és ez a kérdés egy irányba tart a szakma és az érintettek részéről. Ha ezt ma megszavazzák, azzal gyermekek ezreinek az életét veszélyeztetik.”

Herceget fehér lovon apukának, királynőt anyukának

A demonstráción résztvevők saját motivációjukról így nyilatkoztak a nőklapja.hu-nak: „A gyermekvállalás komplex dolog, de egy örökbefogadás ennél is összetettebb, és sokkal több kárt okoz, ha az érintettek nem kapnak megfelelő segítséget. Egy központi tanfolyamot magától valószínűleg inkább elkerül az ember, de az elmúlt hetekben egyértelművé vált, hogy mindenkinek fontos volt, aki elvégezte. Mert felkészületlenségből olyan helyzetek alakulhatnak ki, ami se a gyereknek, se a családnak nem jó” – mondja Varga Máté, Tóth Enikő pedig – szintén a jelenlévők közül – hozzátette:

„Azok, akik a gyerekvédelemben vannak, ezerszeresen traumatizáltak, és arra semmilyen cikk vagy könyv nem tud felkészíteni, hogy mi történik, ha ilyen gyerek kerül a családba.”

Judit szerint a társadalmunk sokszor piedesztálra emeli az örökbefogadó szülőket. „Nekem is sokan mondják, hogy jaj de szerencsés ez a gyerek, hogy ti fogadtátok örökbe, de ez egy téves elképzelés. Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy családban éljen és családban nőjön fel, és az téves hozzáállás, hogy te ezért hálát vársz a gyerekedtől. Erre is rámutatott ez a tanfolyam. Ahogyan arra is, amiről kevés szó esik, hogy nem csak az örökbefogadó szülőnek, de a gyereknek is van ám elképzelése arról, hogy milyen szülőt szeretne: herceget fehér lovon apukának és királynőt anyukának. Ahogy neked vannak irreális elvárásaid arról, hogy milyen gyereket szeretnél, neki is van arról, hogy milyen anyukát vagy apukát szeretne. Ezeket az elvárásokat is segít a valóság talajára hozni ez a tanfolyam.”

Galéria | 8 kép

Az örökbefogadásra semmilyen cikk vagy könyv nem készíthet fel

Az örökbefogadásra semmilyen cikk vagy könyv nem készíthet fel

Fotó megosztása:

Délutánra az is kiderült: hiába a tiltakozás, a tanfolyam nem lesz kötelező. Arról, hogy milyen káros következményei lehetnek mindennek, Dormán Emese a megkeresésünkre ezt mondta: „Az a gyerek, aki a szomszédtól hallja először, hogy nem azok a szülei, akit annak hitt, az a gyerek, aki nem tudja hova tenni a gyökereit, alapvető identitásválságot él meg akkor is, ha szerető örökbefogadó szülei vannak. Amikor úgy vállal valaki gyereket, hogy nem tudja, mire számítson vagy úgy, hogy egy idealizált kép van a fejében, borítékolható a kudarc, ami az egész család kudarca lesz. Sokszor nem elég a szeretet, legalább ilyen fontos, hogy tudjuk jól kezelni az egyáltalán nem mindennapi helyzeteket.”

(Kiemelt kép: A SzabadaHang békés demonstrációja az örökbefogadásra váró szülők felkészítő tanfolyamának eltörlése ellen. 2020. június 16. Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.