Régen a nők elnyomásának szimbóluma a fűző volt. A formákat kiemelte, de szenvedés volt viselni. Egy olyan kor kelléke volt, amikor a nők nem dolgoztak. Fűzőben nem is tudtak volna. A klasszikus, egyterű női táska hasonlít hozzá: feldobja a megjelenést, de csak akkor nem okoz problémát, ha nem dolgozol.

A feneketlen őskáosz: a női táska

A gúnyos beszólások állandó tárgya a tipikus női táska. Ami kupis. Amiben minden eltűnik. Amiben nem találni meg semmit. Biztos te is átéled rengetegszer, hogy állsz a kapuban, könyékig eltűnve a táskádban a kulcsot keresed. És… nem találod. Hosszú másodpercek telnek el. Még mindig semmi. A temperamentumosabbak dühösen kiborítják a földre a tartalmát. A kapu előtti kulcskeresős vergődés – esetleg egy sürgető mosdóba menési késztetéssel súlyosbítva – elmondhatatlanul dühítő. Ennél már csak az frusztrálóbb, amikor a főnököd előtt kotorászol. Mondjuk egy értekezleten, ahol te prezentálsz, de nincs meg a pendrive. A kollégáid szeme rád szegeződik, te pedig a szégyentől egyre vörösebben küzdesz a táskában uralkodó káosszal. Vagy amikor újságíróként interjút készítesz, és a beszélgetésed alanya döbbent csendben szemléli, ahogy kétségbeesve kutakodsz a táska mélyén, de sehogy sem kerül elő a toll. És ha egy helyzet kínos, miért ne legyen még kínosabb, ilyenkor persze valahogy mindig úgy alakul, hogy az egyre idegesebb keresési műveletben a kollégáid, vagy ismeretlen emberek szeme láttára kipotyognak a táskából a dolgaid. A gyerekeid kindertojásos kacatjai, amiket rendszerint azért adsz nekik, hogy korrumpáld őket óvodába indulás előtt. Vagy a tavaly nyár óta a mélyben kallódó csoki, amely időközben többször is megolvadt, így a bányászás folyamatát döbbent csenddel szemlélő közönséged még az alupapírból kifolyt massza látványával is megismerkedhet.

És a táskából előbukkanó legkínosabb tárgyak versenyében nem a szétolvadt csoki szokott nyerni. Most nem arra gondolok, ami tényleg a csúcstartó lenne, hanem a szépítkező kellékekre.

Mert azok nem úgy gurulnak szét az asztalfelületen, ahogy az ilyen eszközöket a divatlapok oldalain látjuk. Nem, nem, amikor ezek a kis kellékeid kipotyognak mások elé, akkor a legrosszabb állapotukat mutatják: a rúzson nincs kupak, összevissza van nyomódva a teteje (úristen, és ezt a szájához érinti?), a szemhéjfesték szétporladva lapul a dobozában. De a főrémálom, amikor kiesik egy fültisztító pálca. A tekintetekből kiolvasod, mire gondolnak a szemtanúk: ez a nőszemély vajon hány hete érleli ezt a gusztustalanságot a táskája mélyén? Nehéz eldönteni, mi a rosszabb, ha meghagyod őket ebben a tudatban, vagy a füled hegyéig pirulva el kezded magyarázni, hogy nincs itt semmi gusztustalanság, a fültisztító pálcikát a sminked karbantartására használod. Hiszen minden szempillaspirál porlik, de ez egy másik cikk témája.
Az a tapasztalatom, hogy a hasonló performanszok szemlélői egy idő után megértően legyintenek: „milyen furcsák ezek a nők a táskáikkal”. És tényleg. Ezek a táskák valójában nagyra nőtt retikülök. Munkakörülmények közé nem valók. A férfiak sem az edzőtáskájukkal járnak dolgozni. 

Na, de akkor mit lehet tenni?

A megoldásra véletlenül találtam rá. Mivel újságíró vagyok, napközben majdnem mindenhova laptoppal járok. Korábban ez úgy nézett ki, hogy az egyik kezemben lóbáltam a klasszikus női táskát, a másikban a laptopot. Vagy volt rajtam egy apró hátizsák, hogy a villamoson fogódzkodni tudjak. Persze az is az egyterű, semmit sem találós típusú volt. Aztán egy idő után rájöttem, hogy ez a féloldalas cipekedés nem kellemes, pláne hosszabb utazások alkalmával, ezért eldöntöttem, veszek egy olyan hátizsákot, amely laptoptartó is egyben. Ez egy külön kategória az online shopokban: „laptop backpack” címen kell keresni. Kiválasztottam a monitoron azt, amelyiknek cuki minta van az elején, hogy egy picivel csajosabb legyen az amúgy vonzónak nehezen nevezhető, már messziről a funkcionalizmust hirdető alkalmatosság.

És amikor használatba vettem: egy új világ nyílt meg előttem. 

Amióta ezt a hátizsákot hordom, nincs kínos kotorászás a kulcs, a pendrive, a toll, a zsebkendő és egyebek után. Mert mindennek helye van. A felső részben külön rekesze van a laptopnak, mellette egy elválasztott rész a füzeteimnek. Található még itt egy hálós zseb is, ahová szintén el lehet különíteni ezt-azt. (Mivel nem szeretem a telefonom naptár funkcióját, ezért ide teszem az offline határidőnaplómat. Újabban soha nem kell keresgélem, amikor időpontot egyeztetek valakivel.) A középső rekeszben tökéletes helye van a toalett készletemnek: külön zseb jut a púdernek, az arcpermetnek, a sminkcuccoknak. Soha nem fordult elő azóta, hogy bármi kipotyogott volna. Már csak azért sem, mert megszűnt a turkálás.

 

Ebben a táskában ugyanis minden kéznél van. A gyártók még egy titkos zsebet is elrejtettek benne, ahová a nagyobb értékeket dughatom (hehe, ha lenne). A hátizsák oldalán külön kulacstartó háló feszül, ami könnyebben elérhető, nem kell a táska belsejébe süllyeszteni az itókás palackjaimat. Felidézni is rossz, hányszor ragacsozták össze a többi tárgyat. Ha az ember jól kitalálja a dolgai helyét, és megtalálja a rekeszek funkcióit, akkor örökre megszűnik a káosz a táskájában.
És tádám: a tervezők arra is gondoltak, hogy a kulcs tárolására létesített zsebecskét varrjanak kívülről a táskára. Arra ugyan most is figyelnem kell, hogy a szemét (bankautomata bizonylatok, zsebkendők, használt buszjegyek) ne halmozódjanak fel, de mindössze ennyi rendben tartást igényel az emancipációs vívmányom.

Az új táskám használata közben jöttem rá, hogy valójában férfitársaink nem azért nem keresgélnek semmi után lázasan a táskájukban, mert az ő agyuk a rendtartásra jobban rááll, hanem mert nekik eleve így terveznek a táskakészítők. A férfiak ugye komoly beosztásban dolgoznak, ahhoz pedig szervezettség kell, és ezt a táskatervezőktől meg is kapják.

A női táskák zömmel egyterűek (maximum egy belső zseb van bennük), mert a tervezők azt gondolják, hogy a sminkcuccoknak ez is jó lesz. Nem gondolnak arra, hogy a nőknek is a hordozható irodájuk a táskájuk, hogy ma már ez az a tárgy, amelyben szimbolikusan is összesűrűsödik a munka és a családi élet összehangolásának nehézsége.

Mert ugyanazzal a táskával rohansz a megbeszélésre és a gyerekért az óvodába. Tulajdonképpen amikor megmosolyogjuk a „női táska” effektust, akkor elsiklunk afelett, hogy a legtöbb tervező ezt nézi ki belőlünk. Minek nekünk külön rekesz bármire is, amikor a smink cucc és a pénztárca egy térben is elférnek? A lényeg, hogy jól nézzünk ki, még ha a mindennapokban küszködést okoz az, amit ennek érdekében hordunk. Ahogy régen a fűző.
Nem gondoltam volna, hogy egy táska is képes elhozni az emancipáció felszabadító érzését, de velem most ez történt. Próbáljátok ki ti is!

 

 

(Kiemelt kép: Getty Images, Fotók: Ónody-Molnár Dóra)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is.

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.