Pár nap alatt több mint 23 ezren támogatták aláírásukkal azt a javaslatot, amely az augusztus 20-i tűzijáték törlését kéri idén a kormánytól. A kezdeményezők szerint a látványosságra szánt pénzt inkább a járvány miatt nehéz helyzetbe került emberek megsegítésére kellene fordítani.

Mi történt?

Petíció indult a SzabadaHangon azért, hogy idén a tűzijátékra szánt pénzt azoknak a megsegítésére költsék, akiknek a járvány miatt kialakult válságban erre nagy szükségük van. 

Miért fontos ez?

Pár nap alatt több mint 23 ezer aláírás jött össze. A koronavírus-járvány miatt mélyülő gazdasági válság az állatvédelmi szempontokon kívül új érvet jelenthet a tűzijáték idei eltörlésére. 

Tovább olvasnál? Amiről még szó lesz:

  • Milyen tapasztalatokról számolnak be az állatvédők?
  • Az elmúlt években a helyi lakosok kezdeményezésére egyre több település mondott le a tűzijátékról, amikor az augusztus 20-i rendezvényeiket szervezték.

A Magyar Turisztikai Ügynökség Európa legnagyobb fény- és tűzijátékának megrendezését ígérte az idei ünnepre. A kormány azt kommunikálja, hogy az ország fényes győzelmet aratott a járvány elleni harcban, természetesnek tűnhet, hogy a győzelmet különleges tűzijátékkal szeretnék megünnepelni. Nem mindenki ért egyet ezzel. Homonnay Gergely író, újságíró petícióban kérte az idei tűzijáték törlését az augusztus 20-i programból. Kezdeményezését így indokolta meg: „A pandémia utáni újrakezdést szerintem sokkal jobban szimbolizálná, ha lemondanánk erről a grandiózus pénzégetésről, és valami újat találnánk ki, amivel valóban méltóképp tudnánk ünnepelni a magyar állam születésnapját. Az erre szánt grandiózus összeget pedig azoknak a megsegítésére használnánk, akiknek most nagy szüksége van erre.”
Hasonlóképp gondolkodnak az ellenzéki pártok is. Álláspontjuk szerint a járvány társadalmi-gazdasági hatása miatt sokan szorulnak állami segítségre, ezért nem szabadna több százmillió forintot elfüstölni. Akik az idei tűzijátékról lemondanának, azt javasolják, hogy az így megtakarított összeg kerüljön szolidaritási alapba, amelyből több tízezer embernek lehetne segítséget nyújtani. A petíciót pár nap alatt már 23 ezren írták alá.
Bár ez a mostani kezdeményezés nem független a politikától, az elmúlt években rengetegen tiltakoztak ettől függetlenül is a szerintük kifejezetten káros ünneplési szokás ellen. Mindenekelőtt az állattartók, akik rendszereszesen felhívják a figyelmet arra, hogy a tűzijáték súlyos stresszt okoz az állatoknak. „Az augusztus 20-i állami ünnep szerves részének számító tűzijáték – melyet nagyon sok településen megtartanak – hang és fényhatással jár. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tapasztalata az, hogy az állatokra a tűzijáték sokkhatásként hat, amitől elszökhetnek, de az ijedt kutya vagy macska félelemből támadhat és haraphat” – írta az egyesület tavalyi közleményében, amelyben jó tanácsokat is megfogalmazott a felelős állattartók számára.
Mindennek hatására tavaly augusztusban és szilveszter előtt számos település kérte felhívásban, hogy a lakosok ne durrogtassanak petárdát, és ne rendezzenek házi tűzijátékot. Több településen le is fújták a központi rendezvényt.

Idén az állatok védelmének szempontja kiegészült a fenyegető gazdasági válság miatti takarékossági megfontolással.

A döntéshozóknak nyilvánvalóan mérlegelniük kell azt is, hogy a járvány ugyan nem robbant be, de a vírus nem tűnt el Magyarországról. Ennek az óvatosságnak tudható be, hogy a kormány változatlanul nem engedi a tömegeket vonzó szabadtéri rendezvények megszervezését. Éppen ezért meglehetősen furcsa lenne, ha maga rendezné meg a nyár legnagyobb ilyen eseményét, még ha az államalapítás ünnepéről van is szó.

(Kiemelt kép: Getty Images/Buena Vista Images)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!