A Nők Lapja heti horoszkópja.

Kos 

Figyelme fókuszában a pénz állhat. Megeshet, hogy a saját hibájából könyvelése kiadás oldala lendül nagyobb mozgásba. De a sors, ha anyagiakról van szó, nem hagyja önt magára, és olyan bevételre is szert tehet, amely jó hatással lehet a biztonságérzetére. A házasságokban, régi együttélésekben megeshet, hogy élete párjának borús gondolatai támadnak. De az ön segítségével ki tud jönni ebből az igazán nehéz helyzetből.

Bika

Még az is megeshet, hogy kiderül: ön nélkülözhetetlen. De az is előfordulhat, hogy a figyelem középpontjába kerül, és glória ragyoghat a feje fölött. Ám a munkában, megélhetésben a dolgok nem alakulnak úgy, ahogyan szeretné. Azon kívül, hogy alkalmazkodik a kialakult helyzethez, mást nem nagyon tehet. Ha párkapcsolatban él, különösen fontos az egyértelmű kommunikáció, mert így kerülhető el a feszültség, a veszekedés.

Ikrek

Előfordulhat, hogy nem tudja jól képviselni a saját érdekeit. De az is megeshet, hogy olyan helyzet alakul ki, amelyre nem számított, és amely miatt csalódottnak érezheti magát. Ha ön szülő, a gyermeke jövőjéért most többet tehet. Megtörténhet, hogy olyan dolog jut a tudomására, amely miatt összeszorul a szíve. Valakinek a támogatása jól jöhet. A párkapcsolatokat átmenetileg nehézzé tehetik társa munkahelyi gondjai.

Rák

Legyen bármilyen a helyzet, önt most nem lehet eltántorítani, a terveit akkor is meg akarja, és meg is tudja valósítani, ha akadályok tornyosulnak ön előtt. Megeshet, olyan esemény történik, amely miatt más színben látja a jövőjét. A házasságokban, régi együttélésekben elfogadhatatlan helyzet alakulhat ki, ami feszültté teheti a viszonyukat. Egészségére, testi épségére jobban ügyeljen, orvosi vizsgálat miatt ne izguljon!

Oroszlán

Lehet, hogy a felettese nehéz helyzetbe kerül, és olyan döntést kell meghoznia, amely hatással lehet az ön életére is. Megeshet, hogy a munkában, megélhetésben áll elő olyan változás, amely miatt éjszaka nehezebben jön álom a szemére. Ám olyan esemény is történhet, amely miatt örömében a föld fölött lebeghet néhány centiméterrel. A párkapcsolatokban a társával legyen elnézőbb! Ha ön szülő, gyermekének pénzre van szüksége.

Szűz

A szerelem édes angyala telepedhet a vállára. A meglévő kapcsolatokban is olyasmi történhet, amely miatt más színben látja a világot és benne a saját helyét. Ha ön szülő, akkor a gyermekével legyen következetes, mert így érheti el nála azt, amit szeretne. Nem érdemes most a pénzzel kapcsolatos elképzeléseit előadni, mert nem talál nyitott fülekre. Kolléga az agyára mehet, olyan feladatot kell elvégezni, amelyhez nincs kedve.

Mérleg

A hét legfontosabb feladata, hogy visszafogja magát, és elszámoljon tízig, mielőtt megszólal. Különösen igaz ez a munkahelyén (ha van még), különben a felettesénél kihúzhatja a gyufát. Nem kedvez az idő bankkal, biztosítással, hagyatékkal kapcsolatos ügyek bonyolításának. Ha párkapcsolatban él, társának egzisztenciális gondja adódhat. Lehet, hogy valamit titkol ön előtt. Ingatlanügyletet most intézzen!

Skorpió

Ha ön szülő, gyermeke olyan kérdést tehet fel, hogy hirtelen azt sem tudja, mit válaszoljon. Lehet, hogy a csemetéjének nagyobb szüksége van arra, hogy ön kimutassa a szeretetét. Nem kedvez az idő ingatlanügylet intézésének, és előfordulhat, hogy valami elromlik, ami bosszússá teheti. Megeshet, hogy olyasmi jut a tudomására, ami miatt a hangulata borússá válhat. Beszéljen a történtekről, ez jó hatással lehet a kedélyére.

Nyilas

Az is lehet, hogy annyi feladat szakad a nyakába, hogy szinte hétrét görnyedhet. Ráadásul a kollégák között is lehet olyan személy, aki az ön energiáját szívja. A házasságokban, régi együttélésekben az eltérő nézetek okozhatnak átmenetileg kisebb feszültséget. Anyagiak terén ugyan lehetnek kiadásai, de inkább könyvelése bevétel oldala lendülhet nagyobb mozgásba, ami megnyugtathatja. Balesetveszélyesebb ez a hét!

Bak

A szerelem egén viharfelhők gyülekezhetnek, még az is lehet, hogy a szakítás gondolata is felmerül. Ha nem akar búcsút inteni a kedvesének, akkor muszáj lesz változtatnia, mert semmi sem maradhat a régiben. Ha ön szülő, gyermekének több pénzre lehet most szüksége. De az is megeshet, hogy az ön hibájából jön létre anyagi veszteség. Szomszéddal, testvérrel jól kijöhet, viszont a felettesétől tartson tíz lépés távolságot!

Vízöntő

Türelmetlenebb lehet ezen a héten. Olyasmivel is ki lehet önt hozni a béketűrésből, amit talán korábban észre sem vett. Előfordulhat, hogy a megélhetésben történnek olyan dolgok, amelyek kiváltják ezt a feszült hangulatot. A szerelmi viszonyokban megeshet, hogy csalódást kell elszenvednie. Ha ön szülő, gyermeke jövőjéért most sokat tehet. A kiadások mellett bevétel is ütheti a markát, és egy régi vágya is valóra válhat.

Halak

Önmaga miatt kell csalódást elszenvednie. Lehet, hogy félreértett valamit, vagy a vágyai, az álmai vezették tévútra. Előfordulhat, hogy homokba dugja a fejét, és nem kíván a valósággal szembesülni. Pénzére, értéktárgyaira jobban ügyeljen! Valakinek a segítsége sokat jelenthet, amit ne felejtsen el megköszönni! Az irigység és a rosszindulat előtt értetlenül állhat. Egy titok napvilágra kerülhet, és ön döbbenten fogadja a hírt.

A horoszkóp eredetileg a Nők Lapja 2020/19. lapszámában jelent meg.

Fotó: Getty Images

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.