A spirituális gondolkodás évezredek óta kíséri az emberiséget, mégis nehéz egyetlen mondatban meghatározni, mit is jelent pontosan. Általánosságban azonban elmondható, hogy magába foglal minden olyan egyetemes emberi élményt, ami mélyen megérint, miközben kapcsolatot keresünk egy nálunk hatalmasabb erővel. 

Lehet, hogy valaki templomba járva éli meg a maga spiritualitását, míg mások meditációval, csendes befelé figyeléssel, a természet vagy a művészet közelségében találnak rá. Sokak számára a spiritualitás az élet értelmével és az identitással kapcsolatos nagy kérdésekkel fonódik össze: mi igaz, mi helyes, tényleg okkal történnek-e a dolgok, és hogyan kapcsolódhatunk jobban önmagunkhoz, illetve a környezetünkhöz?

A spiritualitás gyakran egészen aprócska, egyszerűnek tűnő élethelyzetekben is megjelenhet, gondoljunk csak a tudatos légzésfigyelésre, ami évszázadok óta része a buddhista hagyományoknak is. Vagyis legyen bármi is a spirituális utunk, nincs jó vagy rossz módja annak, ahogyan megéljük.

A lényeg, hogy kapcsolatban legyünk azzal, amit jónak és értékesnek érzünk,

és hogy megtaláljuk a saját igazságunkat egy olyan világban, ahol különösen könnyű elveszni a „zajban”.   

A spirituális érettség 5 jele

Az egészséges spiritualitás egy nem látványos, önreflexiót nem sajnáló belső érési folyamat. A megélése pedig nem attól válik hitelessé, ha valaki sokat hangoztatja, esetleg kéretlen tanácsokat osztogat másoknak. A spirituális fejlődés tulajdonképpen arról szól, hogyan élünk egyénileg, mennyire hallgatunk a belső hangunkra, és miként kapcsolódunk másokhoz – és önmagunkhoz.

A spirituális érettség jelei amennyire finomak, épp annyira mélyrehatóak. Mutatunk néhány alapvető vonást, amelyek arról árulkodnak, hogy valóban mély belső munkát végzünk.

1. Önszeretet

Az önmagunkkal történő szembenézés különösen fontos lépcsőfok a spirituális fejlődésben. Az érettség itt pedig nem a tökéletességről – a gyengeségeink elrejtéséről és az erősségeink felmagasztalásáról –, hanem a hibáink felismeréséről, illetve magáról a felelősségvállalásról szól.

Kapcsolódó: 6 titokzatos jel, hogy különleges spirituális energiád van

A legjobb úton tehát az jár, aki kész megdolgozni személyisége kevésbé kellemes aspektusait, miközben feloldozza magát a bűntudat alól, és megbocsátja önmaga tévedéseit is. 

2. Elfogadás, nyitottság

Egy spirituálisan érett ember nem ítélkezik, nem címkézik könnyen: elfogadja, hogy nincs két ugyanolyan ember, értékrend és tapasztalás. Tudja, hogy az élet sokszínű – ezért sem ragaszkodik görcsösen a saját igazához, és ezért képes akkor is értő párbeszédet vagy korrekt vitát folytatni, ha nem ért egyet azzal, amit a másik képvisel.

A legmélyebb belső változások szinte észrevétlenül történnek (fotó: Getty Images)

A belső fejlődés nem zár el másoktól – épp ellenkezőleg.

Az együttérzés, a hála és a valódi jelenlét azt mutatja, hogy nem kizárólag önmagunkért élünk, és tudjuk, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt.

3. A jelen megélése

Egy spirituálisan érett ember tudatosan törekszik a lassításra, és nem szeretne „átrohanni” az életen. Ha kell, megáll, és a legapróbb, legjelentéktelenebbnek tűnő részletekre, összefüggésekre is figyel.

4. Az emberi korlátok tisztelete

Aki tudatosan járja a spiritualitás útját, előbb-utóbb megtapasztalja, hogy az élet nem mindig ad egyértelmű válaszokat. „Miért pont velem történt valami, amit nem akartam?” – ha jó irányba tart a fejlődésünk, elfogadni is könnyebb lesz azokat a kérdéseket, amelyekre talán soha nem kapunk kézzelfogható válaszokat.

Vagyis, aki spirituálisan érett, képes békében élni azzal is, amit nem ért, vagy amire nincs ráhatása. A „nemtudás” ugyanis nem a lemondás jele, hanem az emberi korlátok tisztelete. Jó példa erre egy szülő, aki elfogadja, hogy nem tudja teljesen megóvni a gyermekét minden fájdalomtól, mégis jelen van mellette, történjék bármi.   

5. A csend szeretete

Ha jól tudjuk, hogy a csend nem az ürességet jelenti, hanem a teret, ahol időről időre fellélegezhetünk, jó úton járunk. Aki spirituálisan érett, nem fél a nesztelenségtől – sőt, olykor tudatosan keresi azokat a pillanatokat és társas kapcsolódásokat, ahol soha nem kínos a csend, és jól tudja, hogy nem kell mindig teljesíteni, bizonyítani vagy azonnal reagálni. 

A csend ereje számos spirituális hagyományban az isteni erőhöz történő mély kapcsolódást szimbolizálja – hiszen a kimondatlanhoz és az igazán mély érzésekhez nem mindig a szavakon keresztül vezet az út. 

Kapcsolódó: Testen innen, testen túl – Nyomok az előző életekből

Kiemelt kép: Getty Images